Az idős nőnek azt mondták, hogy ki kell cserélni egy alkatrészt, ezért kérik el tőle a beszerzéséhez szükséges összeget. A nyugta nélküli pénzátadás után az álgázszerelők személygépkocsival elhajtottak a helyszínről.
A bűncselekmény elkövetését szinte azonnal jelentették a rendőrségen, így a Taktaharkányi és a Tokaji Rendőrőrs nyomozói, a helyi polgárőrökkel kiegészülve összehangolt munkával egy órán belül elfogták a gyanúsítottakat. A két miskolci férfit még aznap őrizetbe vette a rendőrség, és velük szemben csalás miatt indítottak eljárást, amit a napokban zártak le vádemelési javaslattal, így hamarosan bíróság előtt kell fellelniük elkövetett tettük miatt.
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Iroda