A Fekete István egyik közkedvelt regényhőséről mintázott vidra-szobor létrehozásáról a miskolci közgyűlés döntött. A szobor agyagmodellje korábban közszemlén is megtekinthető volt Varga Éva műtermében, a látogatók véleményét, javaslatait a polgármesteri hivatal Kulturális és Vendégforgalmi Osztályának címére várták.

A ma, hangulatos hóesésben felavatott szobor Lillafüreden, a kisvasút állomásánál lévő parkban kapott helyet. Fedor Vilmos alpolgármester a szoboravatón elmondta: a Miskolci Legendák című könyv összeállítása során tudta meg, hogy a garadnai pisztrángtelepet 1953-ban vezető Vásárhelyi István meghívására itt vendégeskedett Fekete István író, és az itteni élményei ihlették a Lutra c. könyv megírását. A szobor alkotója a környéken található sziklákból vájt alapra egy méltóságteljes, játékos bronz vidrát alkotott. - Miskolc idegenforgalmi szempontból kiemelt városrésze egy olyan műalkotással gazdagodott, amely – bízunk benne – a gyermekek kedvence lesz. Reményeink szerint kisgyermekes családok, iskolás csoportok kedvelt kiránduló célpontjává válik majd a Lutra pihenő, s ezáltal talán még az olvasás iránti érdeklődést is növelhetjük, az ifjúság körében - mondta el Fedor Vilmos.