Dr. Helmeczy László aktívan részt vett a nyomozásban is. Munkájának köszönhetően számos tényre fény derült a szörnyű gyilkosság körülményeiről. Jogerősen eddig nyolc embert ítéltek el, de az ügyvéd nem áll meg, újabb feljelentéseket tett, hiszen 2006 október 15-én a szemtanúk vallomása szerint Szögi Lajost egy több tíz főből álló megvadult csoport verte halálra az olaszliszkai cigánysoron.
Az özvegy nyilatkozata
Hálás köszönetet mondunk dr. Helmeczy László ügyvéd úrnak, önzetlen és áldozatos munkájáért, amit a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés büntetőperében családunkért, jogi képviselőként tett. Helmeczy ügyvéd úr több mint három esztendeje, - időt és energiát nem kímélve - fáradozik azért, hogy sérelmeinkért jogorvoslatot, az elkövetők pedig tettükért méltó büntetést kapjanak. Munkájáért soha, semmilyen fizetséget, jutalmat nem fogadott el családunktól. Megköszönjük, hogy komoly egészségügyi problémái mellett is ilyen lelkiismeretesen kiállt értünk. Munkáját és szaktudását családunk minden tagja a legmesszebbmenőkig elismeri.
A család nevében: Szöginé Megyeri Gabriella