Indoklásában azt is kifejtette, a 2009. október 7-én a kórház-rendelőintézetek képviselőivel aláírt megállapodásban ez szerepel, és ez a jövő évi költségvetés terhére történik. Azt is kijelentette, a kormány a megállapodás minden pontját - az utolsó betűig - betartja.
A kórházi rendelőintézeti szövetségek szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményükben azt követelik, hogy decemberben érkezzen meg a többletforrás! A szakmai szervezetek nem tartják erkölcsösnek, hogy az intézmények jelen helyzetében, szavakkal játszva kerülje el a kormány a fizetési kötelezettségét.
- Tartsa be a miniszteri megbeszélések emlékeztetőiben foglaltakat. Megállapodásunkban nem szerepel a kereset kiegészítés többletterhe és a jövő évi finanszírozási elosztás miniszteri tartalékkerete. A súlyosan eladósodott intézményeknek szükségük van erre a pénzre, mert az elmúlt időszakban olyan elvonások történtek, amelyek eredményeként az intézmények eladósodtak, a beszállítók ellehetetlenültek, a betegellátás színvonala leromlott és a dolgozók a végtelenségig elkeseredettek – olvasható a közleményben.
- A szervezetek kérik, hogy az ágazat karácsonyi békéje érdekében a kormány utalja át, és ünnepek előtt érkezzen meg az intézményekhez a 6 milliárd forint. A végletekig ellehetetlenített intézményeket, az ellátandó lakosok miatt sem lehet tovább hitegetni!- áll a szervezetek közleményében, amelyet dr. Varga Ferenc, a Magyar Kórházszövetség elnöke, dr. Stunya Gusztáv, az Egyetemi Klinikák Szövetségének képviseletében, dr. Csiba Gábor, a Stratégiai Szövetséget a Kórházakért elnöke, dr. Varga Imre, a Medicina 2000 Poliklinikai és Járóbeteg Szövetség elnöke és dr. Baráth Lajos, az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének alelnöke írt alá.