
Idén több mint 30-an vehették át a már hagyománynak számító elismerést, mellyel azokat jutalmazza a város, akik valamilyen módon hozzájárultak ahhoz, hogy Miskolc közbiztonsága javuljon. A tűzoltók mellett a katasztrófavédelem, a rendőrség és a polgárőrség erőfeszítéseit is díjazta a városvezetés.
A kitüntetettek között szerepelt a Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft. két munkatársa is, Petruskó Norbert televíziós szerkesztő, és Juhász Ákos, lapunk fotós munkatársa. A városházán megtartott ünnepségen elhangzott, 2009-ben javult Miskolc közbiztonsága, ami a kitüntettettek munkájának is köszönhető és annak, hogy ebben az évben a törvényhozók is nagyobb figyelmet fordítottak a közbiztonságra. Manapság egyre nagyobb szükség van a szervezetek összefogására, mivel egyre több új típusú bűnelkövetési mód jelenik meg a városban.
Póczos N.