A 2010 februárjában induló képzések esetében január 15-én születik majd meg a döntés a felvételi ponthatárról, a szeptemberben induló képzésekről pedig már december 15-én megjelentek a diplomásokat, érettségizőket és felsőfokú szakképzések iránt érdeklődőket érintő tájékoztatók - mondta el a felsőoktatási felvételi eljárások hivatalos tájékoztatásán Bakonyi László, az Oktatási Hivatal (OH) elnöke. A szeptemberbe induló képzések esetében február 15-éig kell benyújtania jelentkezési lapokat, mely egyúttal az érettségire való jelentkezés dátuma is. Az esetleges augusztusi pótfelvételi lehetőségről később dönt majd Hiller István oktatási miniszter.
A februárban induló képzésekről Bakonyi László elmondta: mintegy 5820 jelentkező összesen 12311 jelentkezést adott be valamely felsőfokú képzésre, ez a jelentkezői szám pedig a tavalyi adatok (2715) kétszeresét teszi ki. Emellett egy évvel korábban 4792 jelentkezést nyújtottak be. A most februárban induló képzésekre jelentkezők 77 százaléka mesterképzésre, 15 százaléka alap szakos diplomát nyújtó szakra, 8 százaléka pedig felsőfokú szakképzésre jelentkezett. Az 5820 jelentkezőből mintegy 4491 fő első helyen jelölte meg a mesterképzést. Legnépszerűbbnek a gazdaságtudományi képzések bizonyultak, ahova a jelentkezők csaknem harmada adta be a jelentkezését. A tanári mesterszakokat a jelentkezők 8,6 százaléka választotta.
A szeptemberben induló képzésekről összesen négy kötetben tájékoztatják az érdeklődőket: a Felsőoktatási felvételi tájékoztató az alap-, egységes, osztatlan képzéseket és a felsőfokú szakképzéseket, a Mesterképzések felsőoktatási felvételi tájékoztatója a mesterkurzusokról nyújt bővebb információkat. Emellett megjelent a Szakirányú továbbképzések című kötet, illetve az egyéb adatokat tartalmazó Felvételi Tájoló. 2010. január végéig megjelenik továbbá egy hivatalos kiegészítés is. A tájékoztatókat a Kempelen Farkas Hallgatói Információs Központban és az OH regionális igazgatóságain lehet beszerezni.
A kormány döntése alapján a felvételizőknek immár minimum 200 pontot kell teljesíteniük, a felvételi eljárás alapdíja azonban már harmadik éve ugyanannyi: a kilencezer forintos alapdíj három képzésre való jelentkezést foglal magában. Minden további jelentkezésért kétezer forintot kell befizetni. Egyes intézmények pedig külön felvételi követelményt is meghatározhatnak, e vizsgákért azonban maximum négyezer forintot kérhetnek el.
Az említett tájékoztatóban a tanári szakképzettségekkel együtt 325 mesterszakot hirdettek meg. A képzések száma azonban 3054-re emelkedett, szemben a 2009-es 1881 mesterképzéssel, illetve a 2008-ban meghirdetett 469 mesterképzéssel. Jövőre emellett 3100 alapképzés, 86 egységes, osztatlan képzés, illetve 1199 felsőfokú szakképzés indulhat el. Összesen tehát 7439 képzést hirdettek meg, melyből 4744 nappali, 2571 levelező, 88 esti, illetve 36 távoktatási formában működhet.
Az elektronikus módon jelentkezők jövőre is később, február 23-ig nyújthatják be jelentkezésüket, április végén pedig már megtekinthetők a regisztrációs adatok. A már rendelkezésre álló dokumentumokat június 2-ig, az érettségit, nyelvvizsgát, felsőfokú végzettséget igazoló dokumentumokat pedig július 8-áig adhatják be a jelentkezők. A ponthatárokat előreláthatóan július 22-én állapítják meg.