A város frekventált helyein jelen leszünk, és minden intézkedést foganatosítani fogunk, amit az önkormányzati rendeletek lehetővé tesznek – kezdte az akció tájékoztatását Orosz Lajos alpolgármester. Az akciósorozat egyben az újonnan kialakításra kerülő közbiztonsági központ működését is be fogja mutatni, tette hozzá. Az ünnepek közeledtével fokozott veszélynek vannak kitéve az időskorúak és a vásárlók. Megjelennek a zsebesek, lehúzósók, kéregetők, többen sértik meg a rendeleteket, mint a tiltott alkohol fogyasztás, köztisztaság. Ugyanakkor nagyobb veszélynek vannak kitéve a parkoló autók és fokozott figyelmet igényel a mozgáskorlátozottak parkolási lehetőségének biztosítása.
A lakosság védelme érdekében a Fenyőág akció során fokozott ellenőrzés várható még a pályaudvarokon, a tömegközlekedési eszközökön és a piacokon is. A társszervek működésének köszönhetően így a rendvédelmi szervek lefedik majd a város egész területét, megakadályozva ezzel a bűnelkövetést.
Ezek indokolják, hogy a megszokott ellenőrzéseken felül nagyobb fokozatba kapcsoljanak a rendészeti szervek, mondja Nyírő Pál, közbiztonsági tanácsnok. KI szeretnének szűrni mindenkit,m aki törvényt sért, a bűnözőket pedig kiszorítani Miskolc bevásárlóközpontjaiból, belvárosából, utcáiról.
Papp Tamás, az önkormányzat közterület felügyeleti, rendészeti és ellátási főosztályának vezetője hozzátette, amellett, hogy a rendőrség, polgárőrség, közterület-felügyelet, részt vesz az ellenőrzésben a városőrök is feltűnnek az Avas mellett a város több pontján is, illetve akciókat szerveznek a Vám és Pénzügyőrséggel, az APEH-al, a fogyasztóvédelemmel. Fokozott lesz a „nyomás” délután és az esti órákban, a tapasztalatokat leszűrik, és szeretnék jövőre folyamatossá tenni az akciókat.Balogh Miklós a városi rendőrkapitányság képviseletében elmondta, a megyei főkapitány decemberben fokozott ellenőrzéseket rendelt el, akciókat kell szervezniük a társszervekkel. Az első ilyen akciót december 11-én szervezték a Búza téren, és hasonlókat fognak hétvégenként és szilveszterkor is tartani.
Cseh László, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Polgárőr Egyesület elnökhelyettese arról beszélt, hogy a polgárőrök már a korábbi években is kiemelten voltak jelen decemberben, idén azonban összehangoltabban dolgoznak. December 12-én országos akciót szerveztek, ehhez hasonlóan mindenhol jelen lesznek a polgárőrök, hogy az emberek biztonságérzetét javítsák.A lakosság védelme érdekében a Fenyőág akció során fokozott ellenőrzés várható még a pályaudvarokon, a tömegközlekedési eszközökön és a piacokon is. A társszervek működésének köszönhetően így a rendvédelmi szervek lefedik majd a város egész területét, megakadályozva ezzel a bűnelkövetést.