Ugrás a tartalomra

A rablók nyugdíjasokra utaznak

Létrehozva
- Az elmúlt időszakban megnövekedett az időskorúak sérelmére elkövetett trükkös lopások és erőszakos jellegű bűncselekmények, rablások száma.
Az idősebb korosztály egészségi állapotuk, anyagi lehetőségeik ás egyéb társadalmi okok miatt csekély mértékben képesek a bűncselekmények elleni védekezésre. A B.A.Z. Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési osztálya 2009-ben prevenciós szándékkal „Uzsora ellenes falinaptárt” készített, pénteken pedig bemutatásra került a 2010-es naptár a trükkös lopások elleni védekezésül.

szepkoruak2010.jpg
A naptár fényképekkel illusztrálja a „házalós” módszerrel elkövetett lopásokat, magánlakásokba történő erőszakos támadásokat, illetve tanácsot ad a védekezésre az ilyen esetek elkerülésére. A naptár bemutatása mellett egy miskolci idős hölgy mondta el, hogyan vált trükkös tolvajok áldozatává. Villanyóra leolvasónak adta ki magát egy férfi, akit beengedett a lakásába. Az óra megtekintése után közölte a férfi a nénivel, hogy túlfizetése van és visszajár neki 5 ezer forint, adjon vissza húszezresből. Az idős hölgy elővette a pénzét a ruhásszekrényből és felváltotta a pénzt. A férfi ezután különböző okokkal elterelte a figyelmét és kiemelt a ruhák közül 240 ezer forintot, majd eltávozott. 

Az év első felében 32 rablás történt a megyében, ami a tavalyi évhez képest 60 %-os emelkedés. Az eredményes megoldás csak komplex társadalmi összefogással és a meglévő törvényes eszközök maximális kihasználásával lehetséges. Ezt a célt szolgálja a pénteken kiadott naptár is.