Ugrás a tartalomra

A fiatal bajnok

Létrehozva
Az országos diákolimpiai döntőben senki sem tudta legyőzni, a fiatal borsodi sportolót Brogli Rékát, aki tereptriatlonban is magyar bajnok lett 2009-ben.
brogli-reka2.jpgA sajószentpéteri Brogli Réka az idei szezonban lépett fel első évesként a hegyikerékpárosok elit U15-ös kategóriájába. Az X2S-Kona Team sportolója tavasztól késő őszig sorra érte el a kiemelkedő eredményeket, melyek közül talán az országos diákolimpia megnyerése és a tereptriatlon ob-aranyérem a legkedvesebb számára. 
A MOL -,,Segíthetek?” tehetségtámogató program által felkarolt sportoló az eddigi gyermekversenyeket  követően – a kategóriaváltásból adódóan - már hosszabb, nehezebb felnőtt pályákon, illetve 30-40 km-es maratoni futamokon adhatott számot tudásáról, felkészültségéről.

Győzelemmel ünnepelt

A Top Maraton sorozat szilvásváradi nyitányán, május végén edzői tanácsra nem állt rajthoz, mert a Bükk-fennsíkon mindössze 1-2 Celsius-fok volt és egész idő alatt szakadt az eső. A következő állomáson, Duna Maratonon, július 4-én, győzelemmel ünnepelte másnapi születésnapját, ráadásul abszolútban az értékes hatodik pozíciót érdemelte ki. A Bükk Maraton sérülés miatt kimaradt, de a sorozat befejezését jelentő Mátra Maratonon második helyen érkezett célba. Ezen kívül nyáron, a Kassa Maraton rövid távján korosztályos első lett, mely abszolút második helyet ért.

Bajnok lett

brogli-reka3.jpgA korábban cross-country, most olimpiai-cross (XCO) néven jegyzett szakágban a nemzetközi Pilis-kupán, Pilisszántón másodikként zárt és Kislődön és a salgótarjáni ob-n is. A zsirai országos diákolimpiai döntőben azonban már senki sem tudta legyőzni Brogli Rékát! Réka másik kedvenc sportágában, a tereptriatlonban is magyar bajnok lett 2009-ben, sőt év végén, már a felkészülési időszakban, belekóstolt a Cyclo-cross versenyekbe, melyeket  Kazincbarcikán és a Budapest-bajnokságon is megnyert.

Jó tanuló, jó sportoló

Szeptembertől nem csak a pályán, hanem az iskolában is nagy kihívás elé nézett a Brogli-család 15 esztendős csemetéje, hiszen a hatosztályos kazincbarcikai Ságvári Endre Gimnáziumban folytatta tanulmányait, méghozzá nem is akárhogy, remekül. Persze ez nem csoda, hiszen év végén - edzőivel, Sikter Zsuzsannával és Kirilla Lászlóval együtt - már ötödik alkalommal vehette át a ,,Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Jó Tanulója, jó sportolója” kitüntetést. Szerencsés egybeesés, hogy Réka új osztályfőnöke, egyben úszóedzője, Móth Éva, aki sokat segít neki a felkészülés bizonyos részében. A tehetséges sajószentpéteri sportoló egyik példaképe a Dél-Afrikában élő és versenyző Erdélyi Eszter, Xterra Európa-bajnokunk, akivel magyarországi tartózkodása során egy egyesületben teker.

A 2009-es „érem-termés”

Cyclo-cross Budapest-bajnokság (december 5.): serdülő leány kcs.: 1. hely
Mátra Maraton, Sástó(augusztus 30.): U15-ös kategória, rövidtáv: 2. hely
Tereptriatlon OB, Nőtincs (augusztus 21.): gyermek kcs.: 1. hely
2009-07-19MTB XCO Országos-bajnokság, Salgótarján (július 19.): U15-ös kategória: 2. hely

Duna Maraton, Visegrád (július 4.): abszolút sorrendben: 6. hely, U15-ös kategória, rövid táv: 1. hely

Kassai Hegyikerékpár Maraton (június 27.): U17-es kategória: 1. hely

Magellán MTB Fesztivál, OX Magyar Kupa, Kislőd: U15-kategória: 2. hely

II. Bükkszentkereszti Terep-duatlon (május 17.): Felnőtt női kategória: 1. hely

Mountain Bike Diákolimpia országos döntő, Zsira (május 16.): U15-ös kategória: 1. hely

MTB Pilis-kupa, Pilisszántó (április 19.):  U15-ös kategória: 2. hely

Sífutó diákolimpiai országos döntő, Galyatető (február 21.): U15-ös kategória: 3. hely.

Szűcs István