Ugrás a tartalomra

Jubileumi Téli Tárlat

Létrehozva
A Téli Tárlatra festménnyel, egyedi és sokszorosított grafikával, valamint plasztikával hivatásos és nem hivatásos alkotók egyaránt pályázhattak.
Minden művész legfeljebb három művet küldhetett be, a művek együttes mérete nem haladhatta meg a három négyzetmétert. Elsősorban olyan alkotások beadását várta a szakmai zsűri, amelyek az alapvető emberi értékekre figyelés inspirációjából születnek, erre építkeztek. A művészek csak az utóbbi két évben készült munkákkal szerepelhettek. Nézze meg a Miskolc Televízió Múzsa című magazinjának erről készült anyagait:

A Téli Tárlat története
A Téli Tárlat anyaga
Díjkiosztó
A Téli Tárlat szellemiségéről

A tárlat díjazottjai:
Pálfalusi Attila
Szabó Attila
Lenkey-Tóth Péter

Máger Ágnes kiállítása

Miskolc városa 2009-ben, Szalay Lajosra a magyar rajzművészet világhírű mesterére, Kossuth-díjas díszpolgárára emlékezik születésének centenáriumán. A Téli Tárlat részeként Szalay Lajos emlékére tematikus pályázatot hirdettek. A seregszemléhez kapcsolódott ugyanakkor az a kiállítás is, melyet Máger Ágnes munkáiból nyitottak a Városi Művészeti Múzeum kistermében. A festőművésznek dinamikus, újszerű képeivel sikerült meglepnie a közönséget.
Máger Ágnes