Ugrás a tartalomra

Az öröm gyertyája

Létrehozva
Vasárnap ünnepélyes keretek között meggyújtották a negyedik gyertyát is a város adventi koszorúján. A bűnbánat gyertyái után most az öröm gyertyáját gyújtották meg.
adventgyertya_negyedik.jpg
A keresztény kultúrkörben december 25-ét, Jézus születésének napját megelőző négy hét az adventi időszak, ami a reményteli várakozás, a lelki készülődés ideje is. Advent negyedik vasárnapján a Lévay József Református Gimnázium kórusa énekelt a Szent István téren. A városlakók azért gyűltek ismét össze, hogy együtt élhessék át az adventi időszak utolsó gyertyagyújtásának meghitt pillanatát.
A négy gyertya négy fogalmat szimbolizál: hit, remény, szeretet és öröm. Az öröm gyertyáját vasárnap Miskolc város polgármestere a Lévay József Református Gimnázium egy diákjával gyújtotta meg. Káli Sándor azt mondja, ilyen nehéz időszakban is hinni kell önmagunkban, hinni kell a szeretetben és hinni kell a másik ember jó emberségében, erre van ma legnagyobb szüksége a városnak és az országnak is.
A népi hiedelem úgy tartja, hogy a karácsony előtti utolsó vasárnap egy nagy, lila lepelbe öltözött angyal jelenik meg a mennybolton, s a béke dalát énekli. Ahhoz, hogy meghallhassuk, figyelnünk kell, és szívünknek tisztának kell lennie. E daltól a földben szunnyadó valamennyi mag felébred, így újul meg tavasszal az élet. A város adventi koszorúját vízkeresztig, azaz január 6-ig lehet megtekinteni a Szent István téren.

Póczos N.