Ugrás a tartalomra

Vége a fémtolvajok aranykorának?

Létrehozva
Úgy tűnik, szabad kezet kap a vám- és pénzügyőrség (VP) a színesfém- és fémhulladék-kezelés teljes ellenőrzésére és az utóbbi néhány évben elszabadult feketepiac megszüntetésére.
Az állami akarat nem csak a fémhulladék után járó közterhek beszedésére irányul: az illegális színesfém-kereskedelem már több áldozatot szedett a kibelezett vasúti jelzőrendszerek, lecsupaszított magasfeszültségű póznák miatt - ennek megelőzése pedig mindenek felett áll.
A VP 2010-re 250 fős létszámbővítést kaphat erre a célra, a szervezet ekkora bővítésre tett javaslatot, bár Nagy János országos vámparancsnok szerint ahhoz, hogy "rendbe tegyék" a szektort, több mint 400 fővel kellene növelni a testület létszámát. Első körben a VP a jövedéki termékek ellenőrzésénél használt számítástechnikai rendszereket kívánja bevezetni a színesfém- és fémhulladék-kereskedőknél, amely a közterhek befizetése mellett az anyagmozgást is képes követni. A rendszerben szereplő adatokkal szinte azonnal végigkövethető, hogy az ellopott, eltűnt fém hol bukkan fel. Ezzel pedig 24 órán belül felgöngyölíthetők az ügyek, sőt az elkövetők személye is nyilvánvalóvá válik.
Ugyanakkor a VP tisztában van vele, hogy a feketepiac ennél szofisztikáltabb. A becslések szerint az országban nagyjából kétezren foglalkoznak fémhulladék-átvétellel és kereskedelemmel, de az optimista számítások szerint is közülük legfeljebb ötszáz végzi legálisan a tevékenységét, másrészt az ország több pontján működnek törvénytelenül olvasztók, ahol az ellopott fémet képesek szinte azonnal eltüntetni. A piac ezen területén tevékenykedők nemcsak a törvényekkel és a számítástechnikával állnak finoman szólva hadilábon, hanem sok esetben az írással és olvasással is. Vagyis e piaci szereplőket nehéz lesz a már alkalmazott és jól teljesítő ellenőrző rendszerekkel a kereskedelem látható részébe terelni.