Szívvel Szikszóért mozgalom arra vállalkozott vasárnap délelőtt: kérdőívek segítségével kezdje meg a tényleges károk felmérését, hiszen a kormányzat csak az épületek szerkezeti kárában esett veszteséget ismeri el, az ingóságok, kertek, melléképületek kárát nem. A délelőtt során több száz kérdőívet töltöttek ki az érintettek, amelynek a feldolgozását megkezdték.

A beszélgetések során az is kiderült: nagyon nagy a bizonytalanság az emberekben a kárrendezés kapcsán. Lassan két hónap telt el az árvíz óta, de a kormányzati segítségnek nyoma sincs. A kormányzati felmérés ugyan megtörtént, de egyetlen károsulttal sem közölték például a felmért káradatokat. Máig sem tudni, mikor ki, milyen hivatal, milyen formában hogyan kártalanítja majd az érintetteket.
Füzesséri József, Szikszó polgármestere arról beszélt: megérti, hogy az emberek türelmetlenek és csalódottak. Eddig csak az önkormányzat és a civil szféra segítségére és adományaira számíthattak. Az adakozó emberek szeretete csak úgy árad Szikszóra. Pénz, élelmiszer, ruhanemű bútorok, műszaki cikkek, konyhai eszközök, játékok érkeztek és érkeznek a mai napig a városba. Egy héttel ezelőtt Aszód Önkormányzatának a küldöttei jöttek újra az adományokkal, a vasárnapi szeretetvendégség alatt pedig a Biatorbágyiak pakoltál le a kamionból a gyűjtőhelyre a városuk felajánlásait.
Füzességi József kiemelte: a lakosság és a város vezetése hálás minden felajánlásért, de a civil szféra összefogása, a város vezetés segítő keze nem pótolja kormányzati intézkedéseket, amely már akkor is késében lenne, ha holnaptól elkezdődhetne a településen a felújítás. Azon kívül emberek a valós káruk megtérülését várják, mert önhibájukon kívül kerültek abba a helyzetbe, amelyben vannak. Úgy látja Szikszón méltán csalódottak és türelmetlenek az emberek. Az ország legszegényebb régiójában ebből a tragédiából, önerőből ugyanis nem lehet felállni.