A történelmi fesztivál két programelemből épül fel:
Középkori Piactér – július 15-18., helyszíne a belváros
Végvári Vigasságok – július 15-25., helyszíne a vár
Középkori Piactér
Eger belvárosának szívében, a Dobó téren újra kitárja kapuit a Középkori Piactér. A teret teljes egészében igénybe vevő középkori díszletek között egész nap folyamatosan zajlanak a programok.
A piactéren napközben elsősorban a történelmi hagyományőrző csapatok bemutatói zajlanak. Igen sokszínű műfaji megjelenés jellemzi a nap programját: a vásári műfajok mellett (mutatványosok, vásári komédiák, erőművészek, kikiáltók, jósok, regősök) az udvari kultúra reprezentáns megnyilvánulásai (udvari táncok, zenék, társasági szokások, középkori könyvtár)láthatók, a rövid színi előadásokon keresztül bepillanthatunk a lovagvilág mindennapjaiba is.
A vendégként érkező történelmi hagyományőrző egyesületek, illetve lovagrendek a középkor különböző táncaival, zenéjével, fegyverviselési és bajvívási szokásaival, viselettörténeti bemutatókkal röpíti vissza a múltba a közönséget. Teszik ezt korhű ruhában, így a látogató megcsodálhatja az igen értékes, korabeli leírások alapján készített öltözeteket.
Résztvevő hagyományőrző csapatok, lovagrendek
•Anjou Udvari Lovagok Egyesülete
•Corona Hungarica
•Debreceni Arany-Keresztes Lovagok Egyesülete
•Fekete Hollók Lovagrend
•III. Béla Lovagrend
•Károly Róbert Egyesület
•Mare Temporis
•Mathias Rex
•Nánai Solymos Vitézek
A 2009-es rendezvényhez képest újdonság, hogy este nagyobb produkciók várják a látogatókat. Csütörtökön a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház Boccaccio-előadása, pénteken Sass Sylvia koncertje a Minorita templomban, szombaton az Irish Dance ír tánc-show-ja, vasárnap pedig a Pannon Várszínház történelmi musical-je, a Kinizsi Pál látható.
Az idei megnyitó is tartogat újdonságot: a „kulcsátadó ceremónia” mellett egy „vendég vármegyét” és annak küldöttségét fogadja Eger polgármestere. Az idei vendég Debrecen városa és a híres-neves Virágkarnevál.A Középkori Piactér négy napján ismét itt lesz velünk a pécsi MárkusZínház. A számos nemzetközi és hazai fesztiválon részt vett bábszínház szekérelődásai önmagukban is látványos produkciók, ebben az évben a színház szekere beépül a középkori díszletelemek közé. A forgatagot a már hagyományos Míves vásár színesíti. Aprók falva is tartogat újdonságot a gyerekek számára, ezúttal színes labirintussá válik a parkoló. A felnőtteknek is érdemes lesz arra járni, mert különleges, fából készült logikai játékokkal tehetik próbára magukat. Szintén a középkort idézi a piactér gasztronómiai kínálata.
Az idén ingyenes lesz a rendezvény, egy belépős programja van: Sass Sylvia koncertje
Végvári Vigasságok
A történelmi fesztivált 2010. július 15-25. között tizenötödik alkalommal rendezi meg a Dobó István Vármúzeum. A program több részből áll:
Az első hétvégén- a Középkori Piaccal egyidőben – a történelmi hagyományőrzők veszik birtokukba a várat. Az ő bemutatóikat láthatja a közönség.Hétfőtől interaktív tárlatvezetéssel várja az érdeklődőket a Dobó István Vármúzeum. Az érdeklődők korhű fegyvereket foghatnak a kezükbe, valamint korabeli katonai ruházatot próbálhatnak.
Irodalomtörténész kalauzolásával ismerhetik meg a regény keletkezésének a körülményeit, ismerkedhetnek az író titkosírásával és végül tárlatvezetéssel megtekintik az író emlékházát.
Hétfőtől csütörtökig 10 órától 14 óráig interaktív programok keretében próbálhatják ki a látogatók a középkori fegyvereket. Az íjászat, a csatacsillagdobás, a gólyaláb kipróbálása a korabeli katonai fegyverzetet és ruházatot viselő katonai hagyományőrzők segítségével történik.
A rendezvényen este 20 órától fáklyás kazamatavezetés várja földalatti erődrendszer iránt érdeklődőket. A második hétvégén zajlik a már hagyományos XV. Dobó István Kupa Történelmi Íjászverseny. A történelmi fesztivál keretében különleges élménynek igérkezik a Zrínyi 1566 c. rockmusical.
A rendezvény ideje alatt – hétvégenként - őrségváltást láthat a közönség. Az egri várban 2003-tól kettős céllal valósul meg az őrségváltás. Az erőd az 1552-es hősies várvédelem révén ma nemzeti emlékhely, ahol különösen fontos a hagyomány ápolása, a hagyományőrzés. Az őrség ruházata 16. századi végvári katonai viselet rekonstrukciója. Az őröket rekonstruált 16. századi lándzsákkal állítják fel a vár területén három ponton: a Hősök terménél, a Setét-kapunál (ma ez a Kazamata bejárata) és a Varkoch-kapunál. Õrségváltás minden egész órában van 10 órától 16 óráig. 11 órakor ágyúlövés jelzi a váltás kezdetét.
Középkori Piactér – július 15-18., helyszíne a belváros
Végvári Vigasságok – július 15-25., helyszíne a vár
Középkori Piactér
Eger belvárosának szívében, a Dobó téren újra kitárja kapuit a Középkori Piactér. A teret teljes egészében igénybe vevő középkori díszletek között egész nap folyamatosan zajlanak a programok.
A piactéren napközben elsősorban a történelmi hagyományőrző csapatok bemutatói zajlanak. Igen sokszínű műfaji megjelenés jellemzi a nap programját: a vásári műfajok mellett (mutatványosok, vásári komédiák, erőművészek, kikiáltók, jósok, regősök) az udvari kultúra reprezentáns megnyilvánulásai (udvari táncok, zenék, társasági szokások, középkori könyvtár)láthatók, a rövid színi előadásokon keresztül bepillanthatunk a lovagvilág mindennapjaiba is.
A vendégként érkező történelmi hagyományőrző egyesületek, illetve lovagrendek a középkor különböző táncaival, zenéjével, fegyverviselési és bajvívási szokásaival, viselettörténeti bemutatókkal röpíti vissza a múltba a közönséget. Teszik ezt korhű ruhában, így a látogató megcsodálhatja az igen értékes, korabeli leírások alapján készített öltözeteket.
Résztvevő hagyományőrző csapatok, lovagrendek
•Anjou Udvari Lovagok Egyesülete
•Corona Hungarica
•Debreceni Arany-Keresztes Lovagok Egyesülete
•Fekete Hollók Lovagrend
•III. Béla Lovagrend
•Károly Róbert Egyesület
•Mare Temporis
•Mathias Rex
•Nánai Solymos Vitézek
A 2009-es rendezvényhez képest újdonság, hogy este nagyobb produkciók várják a látogatókat. Csütörtökön a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház Boccaccio-előadása, pénteken Sass Sylvia koncertje a Minorita templomban, szombaton az Irish Dance ír tánc-show-ja, vasárnap pedig a Pannon Várszínház történelmi musical-je, a Kinizsi Pál látható.Az idei megnyitó is tartogat újdonságot: a „kulcsátadó ceremónia” mellett egy „vendég vármegyét” és annak küldöttségét fogadja Eger polgármestere. Az idei vendég Debrecen városa és a híres-neves Virágkarnevál.A Középkori Piactér négy napján ismét itt lesz velünk a pécsi MárkusZínház. A számos nemzetközi és hazai fesztiválon részt vett bábszínház szekérelődásai önmagukban is látványos produkciók, ebben az évben a színház szekere beépül a középkori díszletelemek közé. A forgatagot a már hagyományos Míves vásár színesíti. Aprók falva is tartogat újdonságot a gyerekek számára, ezúttal színes labirintussá válik a parkoló. A felnőtteknek is érdemes lesz arra járni, mert különleges, fából készült logikai játékokkal tehetik próbára magukat. Szintén a középkort idézi a piactér gasztronómiai kínálata.