A bizonyosságot adó pénteki híradásokat követően fekete zászlók jelzik, hogy a város gyászolja a hajóbalesetben életét vesztett két fiatalt. Pénteken megtalálták és azonosították a két holttestet, az amerikai híradások nyomán az áldozatok neve is ismertté vált.
A Hollandiából induló kezdeményezés nyomán az Egyesült Államokban, Kanadában, Izlandon, Angliában, Belgiumban, Németországban, Csehországban, Szlovákiában, Romániában és Ukrajnában jöttek létre úgynevezett Bridge- Builder csoportok. Ahogy az elnevezés is jelzi, a szervezet központi törekvése a „hídépítés" különböző kulturális, etnikai és vallási háttérrel rendelkező fiatalok között. A különböző nemzetiségű fiatalokból álló szervezet küldetésének megvalósítása érdekében Európa középiskoláit járva előadásokat tart vallás, kultúra, etnikai hovatartozás témákban.
A látogatások nyomán Bridgebuilder (Hídépítő) Klub-ok jönnek létre, melyekben fiatalok kis csoportja csere és felfedezőútra indul más országokba. Ezen látogatások során a fiatalok betekintést nyerhetnek eddig számukra ismeretlen kultúrák népszokásaiba, megismerkedhetnek azok történelmével, földrajzával és egyéb érdekességekkel. Az önkifejezés fontos eleme a programsorozatoknak.
Sch. Dóra, P. Szabolcs személyében két kimagasló eredményű fiataltól búcsúznak a gyászolók. A 16 éves Sch. Dóra éppen az amerikai utazás alatt kapott kitűnő tanulmányi és közösségi munkájáért városi elismerést, P. Szabolcs egyetemi hallgatóként három nyelvismerettel tolmácsnak készült. Dóra színjátszásban és fotózásban jeleskedett, Szabolcs pedig tagja volt lakóhelye focicsapatának és futásban is kiemelkedő eredményeket szerzett.