Az Állami Autópályakezelő Zrt. és a Közlekedésbiztonsági Szervezet szerint közvetlenül az M7-es autópálya kerítése mellé zuhant le a kisrepülőgép Balatonkeresztúr mellett szombaton kora este, emiatt a pályaszakaszon torlódás alakult ki. A légi baleset miatt az M7-es autópálya forgalma a 165-ös kilométerkő közelében egysávosra szűkült, és torlódásra kell számítaniuk az erre utazóknak.
Bajkó Erika, a Közlekedésbiztonsági Szervezet szóvivője azt közölte, hogy a balesetnek a jelenlegi információk szerint két sérültje van (korábban három sérültről érkezett jelentés). Elmondta azt is, hogy a jelenlegi adataik szerint egy olasz felségjelű kétszemélyes "ultrakönnyű" kisrepülőgép szenvedett balesetet az autópálya közelében.

A helyszínről két embert szállítottak mentőhelikopterrel a kaposvári kórházba.