Ugrás a tartalomra

"Szeméthelyzet" Bábonyibércen

Létrehozva
Átmenetileg rendeződni látszik a "szeméthelyzet" Miskolc egyik frekventált városrészében, a Bábonyibércen, ahol régóta gondot jelent az illegális hulladéklerakás. A Városgazda Kft. évente több millió forintot költ a terület rendezésére, ám a szemétkupacok időről időre újratermelődnek. A szakemberek szerint hosszú távon a tudatformálás, szemléletváltás jelenthetne igazi megoldást, rövid távon pedig segíthetnek a közmunkaprogram lehetőségei is.
A május 28-i felhőszakadás után a Pece patak annyira megáradt, hogy a belváros megóvása miatt azonnali beavatkozásra volt szükség: a Városgazda Kft. dolgozói és munkagépei kezdték kotorni a patak medrét. A gondot ekkor is az okozta, hogy a közelben található lefolyót védő rács eltömődött az illegálisan lerakott hulladéktól.

pece_patak2.jpg

A szemétlerakást jelenleg is tábla tiltja, ennek ellenére évek óta visszatérő gond itt is az illegális hulladéklerakás szinte megoldhatatlannak tűnő problémája. Kertész Béla, a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. műszaki vezetője elmondta: 2008. novemberében kezdték el a Pece patak árterületi részének takarítását. Egy évvel később már speciális kotrógéppel kellett kanalazni a mederből a szemetet. A munkálatok évente csaknem 4 millió forintba kerülnek.

babonyiberc-szemetkupac.jpg

Mint ismeretes, a Bábonyibércen nemrégiben lakossági kezdeményezésre a környezetvédelmi felügyelőség is eljárt, kötelezve az önkormányzatot a takarításra. Néhány éve a Városgazda Kft. pályázaton nyert harmincmillió forintot a terület rendbetételére, de alig hat hónap múlva visszaállt a régi helyzet. Volt, amikor a takarítás során tíz méter vastag szemétréteggel szembesültek. A záporgyűjtőként funkcionáló völgyben nagyon nehéz a munka, speciális – ezzel együtt igen drága – munkagépre van szükség. Közben jelentősen emelkedtek a szállítási és elhelyezési költségek is, a hulladék nagy részét Hejőpapiba kell kiszállítani. A bábonyibérci szemétre és szemetelőkre jellemző, hogy a takarítás során korábban csaknem száz tonna olyan autógumi került elő, melyeknek le volt vágva a pereme. Ez annak tudható be, hogy a peremben van az a fémmerevítő, amit átvesznek a kereskedők. Az így előkerült gumiabroncsokat nem tudták a szokásos helyre szállítani, ugyanis ott a markoló nem tudná felszedni, így kétszázötven kilométert utaztatták – nem kis költségen –, hogy elhelyezhessék.

babonyiberc-szemetszedes.jpg

Hosszú távon a tudatformálás, szemléletváltás jelenthetne igazi megoldást, a Városgazda Kft. munkatársai ennek érdekében együttműködnek más szervezetekkel, támogatnak minden ilyen akciót, jelen vannak minden nagyobb rendezvényen. A rövid távú eredményeket pedig segítheti az új közmunkaprogram is. Mint ismeretes, 2009. június 4-én, a közfoglalkoztatási terv keretében elkezdte munkáját 28 településőr és 8 munkairányító, akik a hét minden napján délután kettőtől este tízig, és este tíztől reggel hatig folytatják ellenőrző tevékenységüket a Lyukó-völgyben, a „számozott utcákban” és a Bábonyibércen - felügyelve az illegális szemetelőkre is.

A számozott utcai mintaprojekt keretében az oda telepített és ott lakó közcélú dolgozók folyamatosan összegyűjtik a lerakott hulladékot, a közmunkások rendszeresen kaszálják, takarítják a közterületeket, közreműködnek a parkgondozásban, temetők, játszóterek, vízlevezetők tisztításában, közúti korlátok, oszlopok, buszmegállók festésében, karbantartásában. A közfoglalkoztatási terv elfogadása, végrehajtása óta egyre több a pozitív visszajelzés a lakosság, az önkormányzati képviselők részéről, a város tisztább, élhetőbb, biztonságosabb lett. Az idei tervek között kiemelt szerepet szánnak a környezet rendbetételének, folytatják az illegális és lakókörnyezeti hulladék összegyűjtését, a fás felületetek, cserjék gondozását. Nagy gondot kívánnak fordítani arra is, hogy megőrizzék a Szinva patak gondozása terén, az elmúlt évben elért eredményeket.

telepulesorok-babonyiberc2.jpg

A Pece patak medre most rendezett képet mutat: zöld bokrokkal és fákkal, szemét nélkül. A Városgazda Kft. az árvíz után végezte az utolsó takarítást, emellett egyesületek, civil szervezetek is részt vállalnak a terület takarításában. Így most tiszta a környék, azt azonban csak találgatni tudják az itt élők és a szakemberek, meddig tart ez az állapot, mikor jelennek meg újra az illegálisan lerakott hulladékkupacok?