Ugrás a tartalomra

Célegyenesben az EU felé Horvátország

Létrehozva
Győri Enikő fideszes európai parlamenti képviselő szerint még az idén le kell zárni az EU-csatlakozási tárgyalásokat Horvátországgal, míg a szocialista Göncz Kinga azt várja, hogy ebben az évben Zágráb "közelebb kerül" e tárgyalások befejezéséhez.
A spanyol-belga-magyar 18 hónapos EU-elnökségi trió második féléves tevékenységének eredményessége kiemelt fontosságú nemcsak Európa, hanem az azt követő magyar soros elnökség szempontjából is - hangsúlyozta Győri Enikő az EP szerdai strasbourgi vitájához benyújtott írásbeli hozzászólásában. Ennek indokai közt említette Horvátország EU-csatlakozási folyamatát, illetve a schengeni övezet Romániával és Bulgáriával való bővítését. Örömét fejezte ki a spanyol elnökség alatti eredményes trió-együttműködéssel kapcsolatban. "A trió tagjaként és soron következő elnökségként készen állunk az eddigi szoros együttműködés folytatására egy, a polgárokhoz és aggodalmaikhoz közelebb álló, a kihívásokra gyors és határozott válaszadásra képes unió megteremtésének előmozdítása érdekében" - szögezte le.

Győri Enikő a belga elnökség előtt álló feladatok közül kiemelte az uniós költségvetés felülvizsgálatának lezárását, ami feltétele, hogy a magyar elnökség alatt megkezdődhessen a következő több éves pénzügyi keret vitája. "Komoly presztízsveszteség lenne mindannyiunknak, ha a felügyeleti intézmények nem lennének a helyükön január elsején" - figyelmeztetett a képviselő. Győri Enikő szerinte a bővítési folyamat hitelességének fenntartása érdekében még az idén le kell zárni a csatlakozási tárgyalásokat Horvátországgal. Szintén kiemelte Románia és Bulgária schengeni övezethez való csatlakozásának fontosságát. "Ez a cél elérhető, amennyiben megvan hozzá a szükséges politikai akarat" - hangsúlyozta.

Göncz Kinga szocialista EP-képviselő - ugyancsak írásban benyújtott hozzászólásában - üdvözölte, hogy a július elsején hivatalba lépett belga EU-elnökség az európai szociális vívmányokat megőrizni kívánó programmal vág neki a következő fél évnek. "Az Európai Unió egy sor súlyos döntés előtt áll, ráadásul a soros elnökséget adó ország kormányváltásra készül. Az ügyvezető kabinet azonban nyugodtan építhet arra a megbízható és kipróbált köztisztviselői és diplomáciai karra, amely évek óta következetesen készül az elnöki feladatokra, és amely támaszkodik az ország vagy tucatnyi soros elnöksége során fölhalmozott tapasztalatokra" - fogalmazott Göncz Kinga.