A három tűzoltó halálával végződő műegyetemi tűzeset ötéves évfordulóján, 2011. augusztus 8-án lepleznék le a szolgálati és hősi halott tűzoltók emlékét őrző Flórián-szobrot Szolnokon. A tervezett kompozíció valójában egy díszkút, amelynek tetején helyezkedne el hagyományos Az emlékmű tervezett kinézete ábrázolásban – római katonaruha, zászló, dézsa, égő ház – Szent Flórián alakja. A dézsából valóságos víz folyna, amely fehér fénnyel megvilágítva este dekoratívan válna el a vörös fényben úszó égő háztól. A középső szakaszon a városra jellemző épületek tennék félreismerhetetlenül helyivé az alkotást. Erről a szintről négy oldalról folyna tovább a víz, mely összefüggő vízfelületet alkotva gyűlne össze az alsó medencében.
Pogány Gábor Benő szobrászművész körülbelül hat méter magas alkotása a Tisza-parti Verseghy parkban kap helyet. Az emlékhely létrehozásához és üzemeltetéséhez 30 millió forint szükséges, ennek az összegnek az erőteremtéséhez azonban a tűzoltók segítséget várnak.
Amennyiben úgy érzi, hogy hozzájárulna az emlékhely létrehozásához, úgy kérjük, anyagi támogatását a Tűzoltókért Alapítvány OTP-nél vezetett, 11706016-20814764-es számlájára utalja. A közleménysorba ezt kell feltüntetni: "emlékmű". Ezek után, ha gondolja, a Lánglovagok.hu fórumában, az Emlékmű a hős tűzoltóknak topikban - regisztráció után - feltüntetheti a nevét és az átutalt összeget. A közhasznú jogállású alapítvány a támogatásért az adókedvezményhez szükséges igazolást kiállítja.
A Tűzoltókért Alapítvány által összefogott kezdeményezéshez csatlakozott az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, a Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóságok Országos Szövetsége, a Létesítményi és Önkéntes Tűzoltóságok Országos Szövetsége, a Magyar Tűzoltó Szövetség, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság, a Fővárosi Tűzoltóság Szakszervezete, a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ, a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete, Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége, Szolnok Város Önkormányzata.
Az addig összegyűlt összeg nagyságát az Emlékmű a hős tűzoltókért topikban havonta közzéteszik.
Lánglovagok.hu