A Miskolc Martin kertváros városrészben található MVSC - pálya adott otthont a hétvégén a hatvanadik jubileumát ünneplő Vasutas Napnak. A Vörösmarty Művelődési ház szervezésében megtartott ingyenes családi napon már a reggeli órákban várták a vasúti dolgozókat és családjaikat egy kispályás futballbajnokságra, majd később belekóstolhattak az angol krikett rejtelmeibe is.

A délután folyamán több neves hazai fellépő szórakoztatta a kilátogató közönséget, többek között a Csillag Születik győztese: Tabáni István, valamint a Crystal együttes, de látható volt a Vaga Banda is. A táncos lábú vasutasok kiélhették szenvedélyüket a görög táncház, a Felszeg Gyöngye és a La Vida tangóklub előadásaiban, hiszen három kultúra tánclépéseit sajátíthatták el. Az eseményen a volt Való Világ szereplő: Molnár Anikó is feltűnt sokak örömére, bár mint kiderült csak magánszemélyként látogatott ki a vasutasnapra.

Az egész napos esemény kulturális, gasztronómiai, és sportélményeket nyújtott kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A főzőverseny nagy sikert aratott: 18 csapat adta le a nevezését, és készített valamilyen házi recept szerint bográcsost. Azok is megtalálták a szórakozásukat, akik az állatokért rajonganak, hiszen az ártalmatlan kecskétől egészen a hüllők világáig elkalandozhattak a kiállítók között.

Gőz Brigitta a rendezvény főszervezője elmondta: évről évre egyre jobban arra törekednek, hogy változatos programokat hozzanak a dolgozóknak és családjainak, és a visszajelzések szerint ez sikerül, ugyanis minden évente nő a látogatók száma a vasutasnapon.
Vajtó László