A tavalyi hegyi-futóversenyen is résztvettetek, milyen élményeitek vannak a közel 100 km-es maratonról?Nagy reményekkel vágtunk neki 2009-ben a 60 kilométer hosszú, 4000 méter összes szintemelkedésű versenynek, mely a Dolomitok legimpozánsabb sziklaképződménye a „Három nővér” érintésével kanyarogott a Dolomitok sziklarengetegében. Idén a rendezők a távot másfélszeresére, 90 km-re bővítették, a szintemelkedés pedig eléri az 5000 métert. A ritkás jelzések miatt a magyar csapatból szinte mindenki eltévedt, és jónéhány helyezést veszítve értünk célba. A rendezőség látván a fiaskót, minden 2009-ben résztvevő magyart meghívott az idei viadalra, ahol már profin jelzett útvonal fogadott minket, mindeközben a táv 90 kilométerre hízott, 5000 méter szintemelkedéssel tarkítva. A 2010-es Lavaredo Ultra maraton-verseny előtti napokban az Internetre feltöltött videó – melyen több helyen combig gázolnak a megáradt patakokban – és a webkamerák által mutatott friss, havas képek borzolták a kedélyeket. A rajtot megelőzően többen felkerestük a verseny legmagasabban vezető régióját, ott azonban tikkasztó napsütés és csontszáraz pálya látványa tárult elénk. A rövid akklimatizációs túrát a rajtszámfelvétel és csomagellenőrzés követte. Esőkabát, hosszú felső, térd alá érő alsó, síp, mentőfólia, fejlámpa, tartalék elemek és 1 liter víz alkotta a kötelező felszerelést.
Mennyien vettek részt ezen a kemény megmérettetésen?
Auronzo di Cadore festői városának sportközpontjából rajtolt a több mint 500 fős mezőny éjfélkor. A város főutcáján az első kilométert „lassú rajtként” az élen kihúzott transzparens mögé sorakozva tettük meg, majd a település fényeit elhagyva az élre álltunk. A tempót fokozatosan növeltük, miközben a mezőny is hosszúra nyúlt. A kétszeres címvédő Németh Csaba a sziklás ösvényre érve hamar elszakadt tőlünk, és a fejlámpájának újra és újra felvillanó fénye egyre magasabban látszott. A tájékozódást az éjszakában fényvisszaverővel ellátott szalagok segítették. Több mint
1400 méter szintemelkedést megtéve a Lavaredo sziklacsoportja alatt várt minket az első frissítő állomás, majd még 250 métert haladtunk felfelé, hogy elérjük a verseny legmagasabb, 2540 méteren lévő pontját. Mi volt a legemlékezetesebb, legszebb, amire szívesen visszaemlékszel?
Méteres vastagságú hófalak között suhantunk keresztül, miközben a hold fénye fel-felragyogott a Három-nővér tornyai között. Az igazán különleges hangulatot lassacskán beárnyékolta, hogy kezdeti lendületem megtörni látszott és az erőm is fogyatkozott. Az ereszkedés a Misurina-tó felé ugyan pihentetőleg hatott, de a felettünk gyülekező sötét felhők és a szemerkélő eső nem sok jót ígért. Úttalan utakon, szűk, alig járt ösvényeken vezetett az ösvény, mintha csak előző nap taposták volna ki. Hajnali derengésben ereszkedtünk tovább, majd 42 km-nél értük el a második frissítő pontot, ahol a rendezők csodálkozva kérdezték, hogy mi a baj, hiszen csak a 15. hely környékén poroszkáltunk. Sem energetikailag, sem izomzatilag nem éreztem erősnek magamat. A kemény sziklás terep következtében megfájdult a talpam és a folyadék valamint a táplálék pótlása se sikerült megfelelően, emiatt futás helyett csak szédelegtem. Kólát, lekváros süteményt és izotóniás italt próbáltam magamba erőltetni az öklömnyire összeszűkült gyomromba.
Mi volt a versenyzők számára legkeményebb szakasz?
Egészen a San Vito völgyig ereszkedtünk, csakhogy újra több mint 1000 méternyi szintet kapaszkodhassunk felfelé. A hágóból újabb, szinte függőleges ereszkedés, majd újabb kapaszkodás következett. Az idő a reggeli órákban fokozatosan javult és mire elértek az első napsugarak, már felhőtől mentes, ragyogó napsütésben folytathattuk a versenyt. Közben a helyezésünk is javult, 50 km-nél már a 7-8. helyen küzdhettünk tovább. A harmadik frissítőig újabb lábgyilkos ereszkedés várt ránk. A törmelékes, morzsalékos talajon elégendő volt egyszer hibázni, hogy végleg befejezzük a versenyt, így az erőnk java részét a folyamatos koncentrálás apasztotta. A frissítőnél a szervezők már előre felkészítettek, hogy 3 kilométer kellemes lejtőt követően 3 kilométer emelkedő következik majd 800 méter szintkülönbséggel. Jó erőben vágtam neki, feltöltődve, de a szerpentin sose akart véget érni. Az összes folyadékom elfogyott, mire a tetőre értem. Itt hiába várt frissítő, az örömöm addig tart, míg ki nem derül, hogy itt mindenért fizetni kell, a hivatalos pontig pedig még 5 kilométer volt hátra.
Hogyan tudtad magad lelkesíteni, tuningolni, hogy ki kell tartani egészen a célig?
Egy pataknál megmerítem a kulacsomat, miközben egy olasz futó suhan el. Összekaptam magamat, de bárhogy hajtottam, a távolság csak nőtt. Az utolsó frissítőhöz – az Agudo hágóba (83 km) – kilencedikként érek. Az olasz épp távozott, és egy magyar versenytársamat, Olivért is itt találom, akivel a verseny nagy részét – egy mást előzgetve – tettük meg. Feltöltődve eredtem utánuk, és vártam a jól megérdemelt ereszkedést egészen a célig. A kisebb lejtőket újabb emelkedő követék, az út össze-vissza kanyargott, néhol szinte teljesen körbefordultunk. Olivért az egyik lejtőn értem utol és kisvártatva az olasz is feltűnt. Mindkettőjük talpa nagyon fájt a sziklás lejtőkön. Kihasználva az alkalmat próbáltam meglépni. A hetedik helyen száguldottam lefelé, de az egyik pillanatban kiabálás hallatszott mögöttem. Az olasz integetett, hogy irányt vétettem. Csüggedten futok vissza és érem utol, de ezalatt kifogyott a harci kedv. Együtt folytattuk tovább egészen a célig, mely oly távolinak tűnt a szűnni nem akaró meredek lejtők következtében. A város szélét elérve pár száz méterre a céltól hirtelen egy futó előzött le bennünket, de csak legyintettünk, és a 8-9. helyen – egyszerre – értük el a 90. kilométert, ahol a talpig magyar zászlóba csavart feleségem és a kisfiam várt rám.
Hogyan tudnád összefoglalni a versenyt?
Rendkívül jól szerepeltek a miskolciak ezen a nemzetközi versenyen, ezt mutatja az is, hogy az első Németh Csaba lett, a többségben lévő és a hazai pályát élvező olaszokat is legyőzve. Csak az igen tapasztalt, edzett sportolóknak ajánlott az effajta verseny, egyébként sok segítséget nyújtottak a támogatók felszerelés terén - a Videoton FC-t emelném ki. Ha pár szóban szeretném összegezni a versenyt: brutális, hosszú, veszélyes és mégis csodálatos – életem legkeményebb terepfutóversenye.
Eredmények: 1. NÉMETH CSABA 11:10:43
2. ZANCHI MARCO 11:38:15
3. CAVERZAN FABIO 11:38:15
9. KARLOWITS-JUHÁSZ TAMÁS 12:58:24
10. LÕRINCZ OLIVÉR 12:59:28
34. KISS MIKLÓS 14:58:17
40. SURJÁN LÁSZLÓ 15:08:26
42. ZÁMBORI ZOLTÁN 15:20:14
43. PAPP GERGELY 15:20:14
49. FRIDRICH LÁSZLÓ 15:32:18
113. CSÁNYI LÁSZLÓ 18:01:41
140. TÍMÁR ANDRÁS 18:37:42
225. SZÁSZ NORBERT 20:20:57
249. LÓRÁNTFI CSABA 20:51:59
250. MATLÁK TAMÁS 20:52:08
Fényképeket készítette: Kovács Attila és Karlowits-Juhász Tamás