"Fel sem merült bennem, hogy megtartsam a pénzt. Felelősségem van mint embernek, pakisztáninak és muszlimnak" - mondta a férfi Daily Telegraph-nak.
Az 50 esztendős férfi kerek húsz éve takarít a szállodában. A pénzt egy japán származású vendég hagyta el, az összegből pedig olyan tanulmány készül, amely Észak-Pakisztán idegenforgalmi fejlesztésének kilátásait mérlegeli majd. Az eset szép lehet a vendéglátói becsület. Ezzel akár reklámozni is lehet majd az új projektet.
A takarító 10 ezer rúpia, vagyis 18 ezer forint jutalmat tehetett zsebre, amit a szállodától kapott. A japán férfit csak három nappal a távozása után sikerült a szállodának elérnie, az illetőnek ekkor tűnt fel hogy elhagyta az 50 ezer dollárját, vagyis 17 millió forintját.