Ugrás a tartalomra

Újra lecsaptak Lyukóra

Létrehozva
Négy körözött bűnözőt kerítettek kézre, három gyanúsítottat állítottak elő, s csaknem 90 szabálysértési feljelentéssel éltek a rendőrök a legutóbbi, totális lyukóvölgyi akció során. A Vasgyári Rendőrőrs által koordinált és irányított ellenőrzésben, a társszervek mellett részt vettek quados- és kutyás járőrök, emellett kiemelt feladatot kaptak a megyei Bevetési Szolgálat munkatársai is.
A B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Irodájának tájékoztatása szerint, újra sikeres és eredményes volt a Miskolci Rendőrkapitányság négynapos akciója, amely Lyukóvölgy közbiztonságának helyreállítását célozza. A totális akcióban újra jelentős rendőri erőket mozgósítottak július 7-e és 10-e között.
 
Mint arról már írtunk, a demonstratív ellenőrzési sorozatot többek között az indokolta, hogy az utóbbi időszakban a területen nagyon megemelkedett a lakosságot közvetlenül érintő bűncselekmények száma. Egyre gyakoribbá váltak hétvégiház-feltörések, falopások, köztisztasági szabálysértések. Lyukó, területi adottságai miatt ideális búvóhely bűncselekményt elkövető, körözött személyeknek is.

lyukoakcio5.jpg

– Állandó jelenlétünk eddig is biztosítva volt a Lyukóvölgyben, azonban az ilyen jellegű akciók a lakosságban is bizonyítják azon szándékunkat, hogy megerősítsük és megtartsuk a városrész közbiztonságát. A tapasztalatok és számos telefonhívás azt mutatja, hogy pozitívan és támogatóan állnak, illetve álltak törekvéseinkhez a környéken élők, éppen ezért szükség szerint újra és újra el tudjuk és el is fogjuk indítani a totális ellenőrző akciónkat a közeljövőben is – nyilatkozta Soltész Csaba r. százados, az akciót koordináló és irányító, Vasgyári Rendőrőrs parancsnoka.
A rendőrség ezt az akciót is a társszervek bevonásával hajtotta végre: aktív szerepet vállaltak a polgárőrség, a városőrség, és a mezőőri szolgálat munkatársai is. A totális akció sikerét támogatták még a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztályának quados járőrei, a Miskolci Rendőrkapitányság Kutyás Járőr Csoportja, s kiemelt feladatot kaptak a megyei Bevetési Szolgálat munkatársai is.

lyukos2.jpg

Az ellenőrzés eredménye:
- Különböző járműveket és azok vezetőit 54 alkalommal vontak ellenőrzés alá a rendőrök, így sikerült egy ittas autóst, illetve két kapatos kerékpárost kiszűrni a forgalomból.

- Köztisztasági szabálysértés, állattartási szabályok, vagy a KRESZ különböző szabályainak megsértése miatt 88 feljelentéssel élt a hatóság.
- A Vasgyári Rendőrőrsre három főt állítottak elő bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.
- Négy körözött férfit sikerült kézre keríteni, akikkel szemben a Miskolci Rendőrkapitányság, illetve a bíróság adott ki elfogató parancsot.