Ugrás a tartalomra

DVTK: közel a megoldás?

Létrehozva
Nagy Béla, a DVTK ügyvezetője honlapunknak adott nyilatkozatában kijelentette, rövidesen létrejön az adás-vétel, így napokon belül új tulajdonosa lehet a klubnak.
nagybela.jpg– Tudom, hogy mindenki türelmetlen, én is az vagyok egy ideje – kezdte mondandóját Nagy Béla, a DVTK ügyvezetője –, de egy ilyen volumenű váltás nem megy egyik pillanatról a másikra. Tudomásom szerint Káli Sándor polgármester most rajzolja az i-re a pontot, tehát közel az egyezség – mondta a klub első embere.

Nagy Béla szerint több százmillió forint szükséges ahhoz, hogy biztosan tudjon működni a diósgyőri labdarúgás, ezért több – komoly cégcsoportok támogatásával rendelkező – magánszeméllyel is tárgyalásban állnak. A klubvezető kiemelte: a legjobb az lenne, ha minél hamarabb megoldódna az ügy, és legalább kijelölnék az edzőt, hogy meg tudják kezdeni a csapatépítést, az igazolásokat. - Amiben jelenleg vagyunk, az egy rossz köztes állapot, de szó sincs káoszról, sőt jó irányba haladnak a dolgok. Akár egy-két napon belül mondhatnak nekünk egy szakvezetőt, és akkor el tudjuk indítani a tárgyalásokat a játékosokkal – magyarázta az ügyvezető.

dvtk-100-ev_52.jpg

Tény, a jelenlegi keret jelentős erősítésre szorulna, hogy a csapat az NB II-ben legalább a dobogóért harcolhasson. Sok a fiatal játékos, melléjük Szabó Péter érkezett a Ferencváros U19-es csapatától abban a reményben, hogy szerződést kap, de mindenkinek bizonytalan a sorsa. Gohér Gergő, aki a Budapest Honvédtól tért vissza a nyáron elmondta: szeretne Diósgyőrben játszani, de egyelőre bizonytalan a helyzetük. Remélhetőleg mihamarabb tisztázódik az ő, a többi labdarúgó, valamint Benczés Miklós és Vitelki Zoltán jövője is.

dvtk-buli.jpg

Meg nem erősített hírek szerint a Diósgyőr iránt érdeklődő befektető-csoport mögött Leisztinger Tamás, milliárdos nagyvállalkozó áll. A diósgyőri futballba befektetni szándékozó cég ajánlata állítólag július 15-ig, azaz csütörtökig áll fenn, tehát legkésőbb addigra minden kiderül.

Soós P.