A Miskolci Operafesztivál felhívására az adományokat a "Bartók + Európa 2010" idején, június 9–20. között a Magyar Vöröskereszt gyűjtötte az előadások helyszínein, valamint a Borfesztivál és Kézművesvásár területén. De vártuk a felajánlásokat a június 30-i jótékonysági koncerten a Kossuth utcai református templomban is, amelyre előadóként a Kossuth-díjas operaénekest, Rost Andreát nyerte meg a fesztivál.
A pénzfelajánlások mellett természetbeni adományok – tartós élelmiszereket, tisztítószereket és főleg gyermekjátékokat – is érkeztek a miskolci lakosoktól, akik ezzel kívántak hozzájárulni a bajbajutottak megsegítéséhez.
A gyűjtés és a jótékonysági koncert eredményeként közel 2 millió forintot utalt át a Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft. a Vöröskeresztnek az árvízkárosultak támogatására nyitott számlájára, valamint a Miskolc önkormányzata által nyitott számlára.Köszönetet mondanak azoknak a nézőknek, látogatóknak, akik adományaikkal támogatták a Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft. kezdeményezését, és hozzájárultak a nehéz helyzetbe került emberek megsegítéséhez.
Köszönetet mondanak a fesztiválon fellépő művészeknek is, akik a károsultak megsegítése céljából lemondtak tiszteletdíjuk egy részéről, külön Rost Andrea operaénekesnek és Harazdy Miklós zongoraművésznek, valamint mindazoknak, akik támogatásukkal hozzájárultak a szép zenei estéhez.