– Miért lehet fontos a mai fiatalságnak is a 60-as 70-es 80-as évek zenéje?– Valahonnan mindenkinek el kell indulni, és az ő szüleik ezeken a zenéken nőttek fel. Õk pedig áradoztak a gyerekeknek, hogy bezzeg az ő fiatalságukban volt melódia, refrén, zene, volt mire táncolni, összebújni. Egy olyan zenei massza volt, amit a jelenkor zenéje igazából nem tud felmutatni. Ez a mai zene egy sokkal agresszívabb, sokkal egy irányba mutatóbb és sok esetben sokkal lélektelenebb dolog, bár kivételek természetesen vannak. De azt bárki láthatja, hogy a mostani zene igenis építkezik arra a régire, az ötleteket gyakran meríti a retro-ból.
– A közelmúltban indult két új magyar rádió melyek nagy hangsúlyt fektetnek a mai magyar zenére. Mit az Ön véleménye a mai magyar zenéről?
– Semmivel sem jobb vagy rosszabb, mint a régi korok magyar zenéje. A különbség az, hogy, a jelenkor népszerű előadóit különböző tehetségkutató műsorok dobták és dobják fel a magasba, majd otthagyták őket, sőt sok esetben el is ejtették, el is felejtették, és ezek a fiatal énekesek rettenetesen nagyokat puffannak. Én ezért nagyon sajnálom őket. Ellentétben a régiek, a rádiókkal pontosabban a „királyi” Magyar Rádióval, számtalan fellépéssel, utazással teremtették meg azt a hírnevet, minőséget, márkát, amivel futnak mai napig. Nem véletlen az, hogy egy mai könnyűzenei fesztiválom 2010-ben is tízezrek tapsolnak például az Omegának, fiatalok idősebbek vegyesen. És nem véletlen az sem, hogy sok mai előadó fiatal tehetség, aki egyetlen slágerrel sem rendelkezik kevés ember előtt lépnek fel még akkor is, ha plakátdzsungel hívja fel a koncertjeikre a figyelmet.
- Érintettük a tehetségkutató műsorok témáját. Ma számtalan ilyen műsor van - egyáltalán van létjogosultsága ennyinek?
- Abszolút nincsen. Ezek szerintem nem is tehetségkutató műsorok, hanem egyszerű televízió-műsorok. A Ki Mit tud? Annak idején igazi tehetségkutató volt mert ott tényleg arra fektették a hangsúlyt, hogy a nevezők miben tehetségesek, mit tudnak. Ma pedig csodálatos díszletek, ruhák, frizurák között showt, cirkuszt csinálnak, ezek során próbálnak sztárokat kreálni és a lehetőségekre álló valamennyi módszerrel – képernyő, újság egyebek – felfújni feldobni őket.. Aztán vége lesz a szériának, kezdődik az újabb a régi „sztárpalántákat” elengedik, nekik pedig akkor kell szembesülniük azzal, hogy milyen borzasztó nehéz is ez a szakma. Nincs saját slágere, nincs managementje, nincs semmije amivel előre tudna lépni. A régiek saját dalokkal alapozták meg magukat, és így lettek valakik, ezért emlékeznek jobban még ma is sok régi előadóra.
- Azért ma is kerülnek ki a tehetségkutatókból sztárok akik be is futnak…
- Nem azt mondom, hogy nem akad senki aki tovább tudna élni. De ők vannak kevesebben.
- A mai zenéket figyelemmel kíséri?
- Abszolút mértékben!
- Tudna mondani három olyan zenészt, zenekart, akiket ön személy szerint nagyra tart?
- Néhányat talán. Tehetségkutatóból futottak be többen közülük, ilyen például Tóth Vera, Tóth Gabi vagy Rúzsa Magdi. És el ne felejtsem a kedvenceimet, a Magna Cum Laudét! Õk igazi zenészek, nálam az egyik number one, zseniálisak. De többet nem nagyon tudok, talán azért mert nincsenek, talán azért mert rövid életűek, talán mert még túl kevés ideje vannak porondon. És majd az utókornak kell eldönteni mekkora is az életmű, amit az asztalra letettek. A discoban is a 80-as éveket játszom, és időnként előkapok egy-egy mait amire azt mondom hogy jó, de nem tudom nekem meg kell-e jegyezzem az összes együttes nevét. Egy szóval: azért sikere van ma is a nyolcvanas évek zenéinek!
- És arányaiban Ön szerint akkoriban több jó zene volt?
- Nem, ez így nem igaz. Ugyanannyi jó zene volt, mint ma és selejt is ugyanannyi volt mint ma. Elrettentés céljából készítettem három olyan CD-t is amiken a nyolcvanas évek összes borzalmas zenéjét összegyűjtöttem. Azoknak szoktam ezeket odaadni, akik azt állítják hogy bezzeg akkor csak jó zene volt. Egyszerűen az idő szelektált, a jók megmaradtak, a régieket elfelejtették. Ez a mostani zenékkel sem lesz másként, csak egy kis idő kell.
Tajthy Á.
