
A megnyitó elején megemlékeztek a résztvevők a nemrég elhunyt Feledy Gyula képzőművészről, akinek temetését egyébként ma tartották, szaxofonon és gitáron közreműködött: Pantali Lőrinc és Szabó Máté. A megyei könyvtár igazgatója, Venyigéné Makrányi Margit azt hangsúlyozta, hogy rendkívül tehetséges művész Szabó Petra, hiszen olyan dolgokat visz vászonra, amelyen valóban elgondolkodhatnak a nézők. A művésznő képein legtöbbször emberek szerepelnek, de egyszerű, hétköznapi dolgok is, mint például kutya, piac, utcai részletek, de mindegyik kép szubjektív, fiatalos szemszögből mutatja a világot – tette hozzá az igazgatónő.

Közvetlenség, őszinteség jellemző Szabó Petrára, műveire pedig a kifinomult precizitás, közvetlen ábrázolásmód. A szemlélő számára a képek megcsodálása közben hamar tükröződik Petra lelkivilága, mondanivalója. Összességében elmondhatom elfogultság nélkül, hogy nagyszerű, magas színvonalú képek láthatók a tárlaton, nem volt felesleges az oktatás – mondta Borgó György festőművész, Petra főiskolai tanára.
- Szüleim is képzőművészek, édesapám grafikus, édesanyám pedig festő, marosvásárhelyi származású vagyok egyébként. A most kiállított művek fókuszában olyan hétköznapi emberek állnak, akik mellett nap mint nap elmegyünk az utcán, sokszor ismerőseinket sem vesszük észre. Talán éppen emiatt tudatosan nem festett fejet a legtöbb képemen szereplő embernek. Hétköznapi pillanatok tükröződnek képeimen, legtöbbször fotók alapján készítem el festményeimet, leginkább hiperrealista stílusban - nyilatkozta a művésznő, akinek ez az első saját kiállítása.Búzafalvi T.