Ugrás a tartalomra

Estek a részvények, az arany ára stagnál

Létrehozva
A hét elejei vállalati hírekkel szemben megjelenő csalódást keltő makro adatok hatására estek a világ főbb tőzsdeindexei csütörtökön.
A feldolgozói, termelői indexek visszaesése azért is fájó, mert pont a termelői ágazat volt az, amely a legkomolyabb és legmegbízhatóbb fejlődési dinamikát mutatta a 2008-as válságból történő kilábalás során. A 6-7 kereskedési napja tartó lendület így ugyan megtört, de ez még technikailag nem jelenti a kb. másfél-két hete megkezdődött javulási folyamatok végét, sőt talán szükséges is lehet egy néhány napos enyhe visszaesés, hogy a bizalom újbóli megerősödésével sikerrel szálljanak szembe az árfolyamok az emelkedés előtt álló akadályokkal.

Az indexek esése nem volt különösebben nagy, azonban aggasztó, hogy a legnépszerűbb amerikai 10 éves kötvény hozama ismét a lélektani 3%-os szint alá süllyedt (2.978%-ra, 3.05%-ról), ami azt jelzi, hogy komoly tőke vándorolt a kockázatos eszközök piacáról a biztonságos instrumentumok világába. Érdekes, hogy a tegnapi gyorsjelentések (JPM vártnál jobb, GOOGLE vártnál rosszabb) nem igazán voltak hatással az ármozgásokra., helyette a Fed visszafogott, de valamelyest pozitív képe az amerikai gazdaságról, a ma közzétett regionális termelői output csökkenése ültették el a pesszimizmus magját a befektetőkben. A munkanélküliségi kérelmek száma is csökkent a tengerentúlon, de a világgazdaság legnagyobb fogyasztói piacának erősödése jórészt átmeneti, mondják elemzők, mivel a foglalkoztatottság enyhe növekedését főként a nyári időszak szezonális hatásai gerjesztik. Az új munkanélküliségi kérelmek száma a várt 450.000 db-ról 429.000 db-ra esett vissza a múlt héti adatok alapján az Egyesült Államokban.

100716_qqqq.pngQQQQ (USA) – Nasdaq 100 etf excl. finance
A 46 dolláros szintet közelítve megtorpant az emelkedés, de jól látható a grafikonon, hogy mi is okozta a Nasdaq Composite index csökkenését. A pénzügy nélküli kivonata az indexnek pozitív tartományban tudott zárni.
Pozitív:
Lendület, erő.
Negatív:
Tele van ellenállással az út felfelé.
Összegzés:
Az index ereje igazán itt mutatkozik meg, hogy egy kényelmesen megindokolható visszaesés helyett masszívan ellenáll az eladói nyomásnak. Könnyen elképzelhető, hogy ezt a kis pihenőt felhasználva áttöri a 46-os ellenállást és a 47-es szint alattival próbálkozik, bár annak a szintnek az elestét nem várom rövidtávon. 47 és 45 közötti konszolidációval tökéletesen elégedett lennék, egy ilyen mozgást követő 47 feletti kitörés esetén már-már pozíció nyitáson is lehetne gondolkodni. 44 alatti zárásnak ugyanakkor meglehetősen negatív üzenete lenne a piacnak, de ennek látjuk kisebb valószínűségét a következő napokban.

100716_dax.pngDAX (EU)
A korábban hátul kullogó Európa egyértelműen átvette az irányítást az Egyesült Államok részvénypiacától, hiszen míg a tengerentúli indexek azért küzdenek, hogy kilépjenek az eső trend árnyékából, az DAX például kis túlzással bullish alakzatot rajzol a grafikonra.
Pozitív:
Még egy 6000 pont álá történő visszaesés sem rengetné meg a piacot, de egy vezető indextől persze minimális veszteségeket várunk.
Negatív:
A 6200 pont feletti ellenállással nem bírt.
Összegzés: Komoly lendülettel emelkedett 6200 pont fölé, de itt megtorpant és korrekciót kezdett. Teljesen egészséges mozgás, még 1-2% bőven belefér a legbikább papír mozgásába is. A „kipihent” befektetők különösen akkor lesznek hasznosak, hogyha a 6360 pontos új, lokális csúcsot szeretné leküzdeni az árfolyam, aminek egyelőre komoly esélye van.

100716_arany.pngArany (Árupiac)
Komoly tőke áramlott a kockázatos eszközökből a kockázatmentes eszközökbe, értem ez alatt a kötvényeket, és az arany árfolyamára tekintve egyértelmű az ítélet: ez sem biztos helye a pénznek. A kötvények rally-ja semmilyen hatással nem volt az arany árfolyamára.
Pozitív:
Még nem tört le a szűkülésből.
Negatív:
Nem tudott profitálni a részvénypiaci megtorpanásból.
Összegzés: Egyre inkább valószínűbb, hogy a korábban említett elmozdulás ebből az 1200 pont feletti szűk sávból inkább lefelé fog megtörténni. Aki nem zárta még az arany pozícióját, javasolt minimum megfelezni a portfoliót, a maradék csomagot pedig 1180 és 1200 közötti stop szinteken likvidáltatni, ha úgy alakul. 

100716_olaj.pngOlaj (Árupiac)
Érdemes végig tekinteni az olaj több mint egy éves múltját. Már tavaly júniusban is a 75 dolláros szinttel harcolt és semmilyen rally nem volt képes magával rántani a föld energia igényének több mint 80%-át adó nyersanyagnak.
Pozitív:
Nem említhető.
Negatív:
Trend nélküli kereskedés.
Összegzés:
Talán nincs még egy olyan áruféleség, amely mozgására ennyi globális tényező van hatással és hol az európai, hol az amerikai, hol az ázsiai növekedéssel kapcsolatos félelmek taszítják vissza a jó egy éves szintre.
Rövidtávon esést várunk a fekete aranytól, de egyelőre csak néhány dolláros visszaeséssel számolunk. Középtávon 80 és 70 dollár közötti fel-le ugrándozó mozgást várunk.

A mostani részvénypiaci visszaesés a kardélen táncoló növekedésben „biztos-ami-biztos” alapon pozíciót záró befektetők viselkedésére utal, de örömteli, hogy a zárásban ismét feltámadt a vételi kedv és közel a nyitás szintjére emelkedtek vissza az amerikai indexek, várhatóan az európai tőzsdék is a nap elején pozitív tartományban nyitnak.

A kérdés egyértelműen az, hogy merre tovább, hiszen néhány napos gyengülést, oldalazást még elvisel a piac, viszont újabb, komolyabb visszaesés szinte teljesen romba dönthetné a növekedési kilátásokat. Az amerikai gazdaság fejlődésének lendületével kapcsolatos aggodalmak komoly nyomást gyakoroltak a devizapiacra is, az euró közel 2 hónapos csúcsra drágult a dollárral szemben csütörtökön.