Ugrás a tartalomra

A körte jótékony hatásai

Létrehozva
A nagy hőségben nem csupán a vízfogyasztás, hanem a gyümölcsök fogyasztása is ajánlott. Válogassunk szilárd, erős aromájú, friss gyümölcsöt, kerüljük azokat, amelyeken ütés nyomok látszanak, mert az azt jelzi, hogy a belseje is törött. Egyes körtéknek, különösen az ázsiai fajtáknak, rozsdás kinézetük van, azonban ez elfogadott jellegzetességük.
Osztályozás és tárolás
Az üzletekben fogyasztásra kész körtéket árulnak, nyáron a vilmos körte népszerű, míg az őszi szezonban megjelennek az olyan eredeti ázsiai fajták, mint a Comice vagy a Seckel körte, készen állva a betakarításra, hogy a szüret augusztusban befejeződhessen, és szeptemberben már eljuthasson az üzletekbe.

korteee.jpg

Az éretlen körtét tároljuk több rekeszes kosárban vagy csomagoljuk papírszalvétába. Ha úgy érezzük, hogy bemélyed kissé, ha hozzá érünk, azt jelenti, hogy megérett a fogyasztásra. Ahhoz, hogy kiélvezhessük tápanyagának a hatását, frissen kell elfogyasztanunk, amúgy néhány napig még tárolható a hűtőben.A friss körték szobahőmérsékletenelállnak néhány napig, de a hűtőben akár 2-3 hétig is.

A körte konyhai felhasználása
Fogyasztás előtt mossuk le jól hideg vízzel, hogy eltávolítsuk róla a port és a vegyszereket, vagy a gombaölők nyomait. Vágjuk le mindkét végét, majd hasítsuk ketté a gyümölcsöt, vegyük ki a magházat, és szeleteljük vagy kockázzuk kívánság szerint. A vas-oxidnak köszönhetően a körteszeletek kissé megbarnulnak a levegő hatására, ezért, ha mégis szeletelve szeretnénk tálalni, mártsuk a szeleteket enyhén citromos vízbe. Azért, hogy a legtöbb hasznot merítsük ebből a gyümölcsből, fogyasszuk a héjával együtt, mert a vitaminok és ásványi anyagok közvetlenül a héj alatt vannak.

Tálalási tanácsok

Hogy teljességében élvezhessük a körte jótékony hatását, nyersen fogyasszuk. A körte felhasználható lekvár készítéséhez, üdítőkhöz, palacsintákhoz és gyümölcssalátákhoz. Gyümölcslékoktélként keverhető ananásszal, őszibarackkal, szőlővel stb. Használható még a kisgyerekek ételeinek elkészítéséhez is.
Búzafalvi T.