A beruházást megvalósító Aufwind Schmack Első Biogáz Kft. - az Aufwind Neue Energien GmbH magyarországi leányvállalata - a 4,2 megawatt teljesítményű üzemét 3,9 milliárd forintból közel egy év alatt építi meg, amelyhez csaknem 500 millió forintos uniós és kormányzati támogatást nyert el. 
Az új üzem évente megközelítőleg 132 ezer tonna nyersanyagot, közöttük sertéshígtrágyát, sterilizált vágóhídi hulladékot, pulyka- és szarvasmarha almos trágyát fog feldolgozni környezetkímélő módon, s ezzel évente 27,6 millió kilowattóra villamos energiát termel - amelynek 13 százaléka az üzem saját villamosenergia igényét fedezi -, de értékesít hő- és hidegenergiát is, összesen 15,3 millió kilowattórát.
A projektben közreműködőként szerepel a szomszédos Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt. is, amelynek telephelyén egy kiserőmű közbeiktatásával szolgáltatnak fűtési célú melegvizet és technológiai gőzt, valamint hűtési hidegenergiát is. A Gallicoop Zrt. telephelyén létesítendő trigenerációs kiserőművön keresztül megvalósuló szolgáltatással évente nagyjából 1,5 millió köbméter földgázt váltanak ki.