Sebestyén László felháborítónak nevezte, hogy amíg a Gyurcsány–Bajnai-korszak idején több mint 20%-osra szökött fel a munkanélküliség aránya Miskolcon, addig a szocialista kormány magának osztogatott, és döntéseivel megkeserítette az emberek életét. Példaként erre Szűcs Erika, volt szociális és munkaügyi minisztert említette, aki – véleménye szerint – tevékenysége alatt nem tudott semmit kezdeni a munkanélküliséggel, annak mértéke tovább emelkedett. Az országgyűlési képviselő elmondta, a szocialista politikus megbízást kapott az Út a munkához program monitorozására. Munkájáért közel hatmillió forintos juttatásban részesült, 2009 szeptemberétől 2010 májusáig havi 900 ezer forintot keresett volna, ám ezt később módosították: januártól 450 ezerre módosították egyhavi juttatását.

– Nehezen hihető, hogy Szűcs Erika, három másik akkori munkája mellett (önkormányzati és országgyűlési képviselőként és miniszteri megbízottként tevékenykedett) hetente három és fél napot tudott volna újságok monitorozásával foglalkozni, mint ahogy azt állítja – tette hozzá Zsiga Marcell.
A tavasszal megválasztott országgyűlési képviselők továbbá aggályosnak tartják, hogy az előző kormány saját politikusával, ráadásul korábbi miniszterével ellenőrizteti a saját programját, továbbá vitatták etikusságát annak, hogy Szűcs Erika erről a tevékenységéről nem tájékoztatta a közvéleményt korábban.
Tajthy Á.