Ugrás a tartalomra

Törvényjavaslatokkal érkezett az államtitkár

Létrehozva
Több száz ember gyűlt össze Felsőzsolcán, a Művelődési Ház udvarán, ahol Illés Zoltán tartott lakossági fórumot. A környezetvédelmi államtitkár az építési engedélyek kiadásáról beszélt, a témával kapcsolatban két törvényjavaslat beterjesztésére készül. Illés Zoltán a lakosság kérdéseire is válaszolt.
Illés Zoltán elmondta, hogy két törvényjavaslat beterjesztésére készül, melyek közül az egyik szerint azt tartalmazza, hogy ha a folyók árvízi nagymedrében felépül egy ipari vagy kereskedelmi építmény, akkor kötelező biztosítást kell kötniük a tulajdonosoknak. Ez a biztosítás lenne az alapja az árvízi kár kifizetésének.

illesforum2.jpg

A másikban azt javasolja, hogy egy 2006-os kormányrendeletből töröljék azt a részt, amely szerint az önkormányzatok saját hatáskörükben, adhatnak ki építési engedélyt ilyen létesítményekre. Annak a lehetőségét is vizsgálják, le lehetne-e bontani azokat az áruházakat, illetve egyébb ingatlanokat, amelyek nagyvízi mederbe épültek.

Az államtitkár elfogadhatatlannak és felháborítónak nevezte, hogy Miskolc és Felsőzsolca határában, a Sajó árterében az elmúlt hetek nagy árvíze vannak olyan cégek, akik építkezni akarnak, és erre van is engedélyük. Illés Zoltán önmérsékletet kért a beruházótól, állítsa le az építkezést, vagy a miskolci önkormányzattól várja, hogy vonja vissza az engedélyt.

A fórumon felszólalt Káli Sándor, Miskolc polgármestere, aki elmondta, az önkormányzatokat törvény kötelezi arra, hogy kiadják ilyen esetben az építési engedélyt, vagyis ha a beruházónak minden engedélye megvan. Így szerinte a törvényen kell módosítani.

Fotók ITT!