Finom illatokat, nyári szellőt és felhőtlen pillanatokat jelentett mindenkinek a háromnapos rendezvénysorozat, amit a hétvégén rendeztek meg Miskolctapolcán. Az illatok mellett természetesen a hozzájuk tartozó ízekben is bővelkedtek a kilátogatók, ugyanis nem akármilyen falatokat kóstolhattak meg a gasztronómia szerelmesei. A kacsasült volt a fő menü, melynek elkészítését többféleképpen is bemutatták az eseményen.

A Hejő melletti településeket összefogó rendezvényen részt vett Miskolc - Miskolctapolca, Hejőcsaba, Görömböly, Kistokaj, Mályi, Nyékládháza, Emőd, Hejőszalonta, Hejőkeresztúr, Hejőbába, Hejőpapi, Hejőkürt is, mely települések két kategóriában bizonyíthatták főzni tudásukat. A választható ízek között szerepelt a kacsából bográcsban készíthető egyszerű vagy különleges étel, valamint a kacsából roston, nyárson, vagy faszénparázson készített ételek.

A rendezvény fő célja volt, hogy a Hejő mentén lévő települések népi kultúráit felelevenítésék, és a gasztronómiai és idegenforgalmi turizmust fellendítésék az ide tartozó falvakban.
Képek itt
Vajtó László