Az utóbbi időben felröppent az árvíz sújtotta településeken a hír, miszerint a bankok, amennyiben hitel van a házon, igényt tartanak a biztosítási összegre. Egy, a szerkesztőségünk által megkeresett ügyvéd szerint ez nem lehetséges. Ha ugyanis a garanciaként szolgáló ingatlan emberi tényezőtől függetlenül sérült meg, vagy dőlt össze, például egy árvíz következtében, akkor a biztosítónak az a kötelessége, hogy a károsultnak fizesse ki a biztosítás összegét, nem pedig a banknak. A másik fontos probléma, hogy az emberek nem tudják fizetni hiteleiket, hiszen összedőlt vagy lakhatatlanná vált a házuk és mindenük odalett.

Czirmes György, az Otthon- és Érdekvédők Magyarországi Szövetségének jogtanácsosa szerint, ha valaki fizetőképtelenné válik átmenetileg, kérheti a szerződés felfüggesztését. Az utóbbi hetekben az árvízzel kapcsolatban jogi úton is elindult a felelősök keresése. Az ügyvéd szerint, ha bebizonyosodik, hogy emberi mulasztás történt, a károsultak élhetnek kárigényükkel a vétkessel szemben, ha az államtól és a biztosítótól kapott összeg nem fedezi költségeiket. Amit viszont anyagilag nem lehet megtéríteni, az a lelki trauma, bár ebben az esetben is lehet kezdeményezni polgári peres eljárást.