
A miskolci tűzoltókat leginkább a hejőcsabai városrészbe riasztották, ahol a hirtelen jött nagy mennyiségű esőt a vízelvezető árkok nem tudták elvezetni, ezért a csatornafedlapokon keresztül a csapadék az utcára került, onnan pedig a lakások pincéibe, melléképületekbe. A tűzoltók nagy erőkkel dolgoznak azon, hogy megállítsák a víz terjedését.
A délelőtt folyamán a miskolci lánglovagok három szivattyúval próbálták eltávolítani a felgyülemlő vízmennyiséget az utakról, udvarokról, és néhány magánlakásból. A hirtelen jött vihar viszont nem csupán a vízzel okozott károkat Miskolcon, hiszen a lakók elmondása szerint a nagyfeszültséggel is problémák voltak. Olyan is volt, aki arra panaszkodott: füstölnek a kábelek a lakásban, és tönkrement a faxgép.Mészáros László a hatvanas évek óta él Görömbölyön, és most az ő lakásába is betört a csatornákból feltörő víz. Elmondása szerint a Hejő szabályozása óta valamiért több prolémájuk akad a belvízzel.
A miskolci tűzoltókat vasárnap reggel leginkább a Lakatos út, és annak környékére riasztották. Befolyt a víz a házak pincéjébe, udvarára, valamint több fakidőlés is történt. Mályiban a tiszaujvárosi tűzoltók is besegítettek a károk megfékezésében, elhárításában.
Képek itt
Vajtó László