Ugrás a tartalomra

Korrekció behalással

Létrehozva
Az összesítő táblára tekintve egyedül a Russel2000 index kiugró negatív teljesítménye lenne csak feltűnő, de erre éppen elég magyarázatot kapunk, ha az eredményekhez hozzánézzük a grafikonokat is. Ekkor már kitűnik, hogy igen csúnya behalt pozitív korrekció zajlott le a piacokon (pontosabban szép korrekció, csúnya behalással), amiben végig relatív gyengeséget mutatott a szélesebb merítésű amerikai index, így nem csoda, hogy az esésben ilyen látványosan állt az élre.
Az európai piacok – azzal együtt, hogy az utóbbi időben általában jobban teljesítenek a tengeren túli társaiknál – a pénteki nagyobb amerikai esést egyelőre nem tudták teljesen lereagálni, így a számok még a hétfői teljesítményekkel megfejelhetők lesznek.
Általánosságban elmondható, hogy régen volt ilyen jelentős nap a piacokon, mint a pénteki, hiszen a tényleg látványos pozitív korrekció a héten oldalazásba váltott, amivel esély látszott a rövidtávú stabilizálódásra, majd a további emelkedésre és ezt tiporta sárba egyetlen eső nap. Ezzel a rövidtáv mellett a középtávú esélyeket is rendesen elodázták egy emelkedéshez, holott egy napja még sok helyen a kitörésekre lehetett készülni.

Kereskedéstechnikailag nagy tanulságot rejt magában ez a néhány nap, mivel a kitörés lehetősége, mint láthatjuk nem jelenti annak feltétlen bekövetkeztét, így a legcélszerűbb, megosztott piacra lépés (a tőke „eldarabolása) mellett az előre meghatározandó stop szinteket szigorúan be kell tartani.

Az esés közvetlen kiváltójaként néhány bank gyorsjelentése említhető, melyekből nem hámozható ki igazi növekedés, de nem használt a hangulatnak a beszerzési menedzser index által tükrözött pesszimizmus sem.

Indexek    Érték    Heti vált. (%)
Nasdaq Composite    2179,05    -0,80%
S&P 500    1064,88    -1,23%
Russell 2000    610,39    -3,12%
DJ Stoxx 50    2645,61    -1,35%
DJ Stoxx TMI    241,42    -0,76%
DAX    6040,27    -0,41%
CAC40    3500,16    -1,55%
EUR/HUF    281,94    0,61%
USD/HUF    218,28    -1,28%
Szektorok - USA    Érték    Heti vált. (%)
Alapanyagok    29,83    -1,88%
Energia    51,73    -1,72%
Pénzügy    14,13    -2,69%
Ipar    28,07    -2,03%
Technológia    21,37    -0,09%
Nem ciklikus fogyasztás    26,52    0,15%
Közműszolgáltatók    29,69    -0,37%
Egészségügy    28,68    -1,22%
Ciklikus fogyasztás    30,02    -1,30%

S&P500 (USA)
A pénteki akcióval úgy tűnik jó időre letörölte az emelkedés lehetőségét, mivel a pozitív korrekció folytatásának kulcsát törte bele a zárba azzal, hogy három nap 1100-ra tapadás után még csak meg sem kísérelte a kitörést, máris lefordult az ellenállásról.

20100719sp.png

Pozitív: Nem említhető.
Negatív: Eltűnt az esély a trendfordulóra.
Összegzés: Megerősítette a középtávú eső trendet, mivel újabb alacsonyabb csúcsot rajzolt a meglévők sorába. A következő, esetleges változást jelentő technikai momentum az lehet, ha ezután a korábbi 1020-as mélypontnál magasabb mélypontról tud majd fordulni a jelenleg indult esésből.

Russel 2000 (USA)
A pénteki beesést látványosabb eső gyertya előzte meg, ami nem meglepő a folyamatos relatív gyengesége alapján. Technikailag is egyértelműbb az eső középtávú trend, amibe jól illeszkedett a múlt héten – fordulás esetére – valószínűsített begyorsulás.

20100719rut.png

Pozitív: Jól olvasható mozgás.
Negatív: Nem említhető.
Összegzés: A pozitív korrekció a korábban hagyott nagy eső rés betöltésére volt csak elég. A folytatásra sem mutat emelkedő jeleket, mivel két nap eséssel sörpört el több napi emelkedést, ami a medve fölényét jelzi. A most indult eső hullám könnyen 590 alá hatolhat, és ha tartja magát a sávhoz, akkor jelenleg már 560-as árfolyam is elképzelhető.

USD/EUR (Deviza)
Klasszikus fordított fej-vállak formáció képében alakult ki a tető, ami a jövőben komoly gátja lesz az ismételt emelkedésnek. A rövidtávú hangulatot jól jellemzi, hogy szinte korrekció nélkül zuhant tovább a formációból és immár a 0,78-as támaszt is elejtette.

20100719usdeur.png

Pozitív: Jól olvasható viselkedés továbbra is.
Negatív: Kissé túlvett.
Összegzés: A 0,78-as elhagyott támasz jó eséllyel visszavonzhatja még a jegyzést a következő napokban, de igazán megállót csak 0,76 fog jelenteni az esésben. Középtávon a tető jelentette nyomás esélyt ad a 0,72-0,76 közötti támasz zóna elestére is.

Richter (EU - BÉT)
A MOL mellett a másik jelentős relatív erőt mutató blue-chip a magyar piacon, amely szinte teljesen kimaradt az év eleji emelkedésből (10% körül ment az OTP 50%-ával szemben), ugyanakkor a jelenleg középtávon látható stabil kb. 9 hónapos bázis 40.000-től 44-46.000-ig igen komoly emelkedés alapja lehet.

20100719richter.png

Pozitív: Erős középtávú bázis.
Negatív: Hektikus, rövidtávon még bizonytalan környezet.
Összegzés: A bázis megléte nem jelent automatikus emelkedés, csupán annak esélyével kecsegtet, ami a piac további felülteljesítése és az emelkedés megindulása esetén következhet be. A bázis alapján egy kitörést követően bőven 50 000 forint fölé juthat az árfolyam.

Solar Capital Markets Zrt.