Ilyenkor nyáron a piacokon nagy halmokban hívogatja a zöld, vagy éppen csíkos héjú, piros húsú gyümölcs a vevőket. Sokan szeretik, mert több mint 90 százalékos víztartalmának köszönhetően egyszerre űzi el az éhséget és a szomjúságot. Vízből azonban ebben az évben többet kaptak a dinnyeföldek, mint kellett volna. A július eleji időjárás kedvezett a dinnyetermésnek, hiszen napsütéses időszak követette a júniusi nagymértékű esőzést. Ilyen időben a dinnye is gyorsabban nő. Ha az időjárás kedvez neki, augusztus 10-15. környékén lesz piacképes ez a dinnye. - A magyar dinnye egyelőre látszatra eltér a szokásostól, ízre viszont finom, azt kell, hogy mondjam, teljesen más az íze, nem az a műíze van, mint a külföldi dinnyéknek – vélekedik a magyarról az egyik vevő.

Krajczár Dezsőné egyike a Búza téri árusoknak, akik ma reggel kezdték el árusítani a friss, magyar dinnyéket. Szerinte jó minőségűek a magyar görögdinnyék is, habár kicsit szokatlan az alakjuk, ízük viszont finom. Jelenleg 200 forint körül van kilója, nagyjából egy árban van az import dinnyék árával. Várhatóan augusztus végén lesz a piacokon megyei dinnye, jelenleg hazánk délebbi területeiről (főleg Békés megyéből) szállítják a gyümölcsöket.
Júniusban főleg a meggy és a sárgabarack fogyott, ez utóbbi ma is népszerű még – mondta a zöldség-gyümölcs kereskedő Krajczárné, aki 30 éve dolgozik ezen a területen.

- Az az igazság, hogy a hipermarketekben kapható dinnyék elég vegyszeresek, ezért inkább a piacon szoktam vásárolni, itt nagyon jó minőségűek a külföldi dinnyék, most pedig a magyart is megkóstoljuk, remélem, finom lesz. Egyébként az előző években azért finomabb dinnyék voltak, most az őszibarackot, almát is szívesen vesszük, kisfiam is szereti a gyümölcsöket – mondta Matisz Ágnes, gyed-en lévő kismama.
Búzafalvi T.