Mindeközben Szabó Máté ombudsman lakossági panaszok alapján vizsgálatot rendelt el a borsodi városban, melynek eredménye egy hónapon belül várható. Ha a Miskolc határában lévő kereskedelmi létesítményt le kellene bontani, amiért ártérre épült, ugyanez várhatna számos borsodi településre, mint például Felsőzsolca egy részére is - áll az egyik napilap internetes oldalán. Egy általunk megkérdezett vízügyi szakember televíziónknak azt mondta, hogy Felsőzsolca egy része valóban ártéri övezetben fekszik, Fehér Attila polgármester azonban ennek az ellenkezőjét állítja.

Fehér Attila Felsőzsolca polgármestere elmondta: Felsőzsolcán tudomásom szerint egyetlen ház sem épült árterületre, Zsolcán nincs hivatalosan árterület. Van olyan rész a településen, ami katasztrofális vízmennyiség ellen nincs védve, de ez nemcsak ránk vonatkozik, hanem az egész országban, de a mi esetünkben a sajóecsegi öblözetnek bal parti részén nincs kiépített vagy nem megfelelő védművek.
Mindeközben lakossági panaszok alapján helyszíni vizsgálatot rendelt el Szabó Máté, ombudsman, így a munkatársai Felsőzsolcán tájékozódtak az adományok kezeléséről, az otthon nélkül maradt lakosok elhelyezéséről. A vizsgálat kiterjedt továbbá az átmeneti segélyek folyósítására és a lakosság tájékoztatására is. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa rendben találta a segélyek elosztását, de a feszültségek miatt további gyors és célzott kormányzati segítséget tart szükségesnek Szabó Máté.

Az ombudsman szerint az önkormányzat számos esetben innovatív megoldásokkal, mint például az adománykártya-rendszerrel igyekezett megoldást találni a felmerülő problémákra. Az országgyűlési biztos szintén pozitívumként emelte ki, hogy a hosszadalmas engedélyezési eljárás helyett soron kívül adta ki a hatóság a bontási határozatokat. A vizsgálat pontos eredménye egy hónapon belül várható, ami csak egy alternatív jogi szakvéleményt jelent, nem lesz tehát kötelező érvényű.