A miskolci Volkswagen, Audi, Skoda és Volkswagen haszongépjárművek márkaképviseletei májustól új céggel, és ügyvezetővel folytatja tovább munkáját városunkban. A Miskolc Autóház Kft. egy országos Volkswagen turnéval mutatkozott be Miskolc városában. A cég a magyarországi Innovatív Turnéhoz csatlakozott, melynek keretein belül az érdeklődők július13 és 16 között kipróbálhatták a legújabb Volkswagen, Skoda és Audi modelleket.

Hégely Sándor a márkakereskedések igazgatója elmondta, hogy az előző időszakhoz képest a nyitás óta jelentősen emelkedtek az új autó értékesítési darabszámok: júniusban 23, amíg július közepéig 11 új autót sikerült eladni. Az ügyvezető elmondása szerint a fő cél: a vásárlók bizalmát megnyerni, ennek érdekében több új, az ügyfelek számára fontos és kényelmes szolgáltatásokat vezettek be, mint például, a hozom-viszem szolgáltatás, a teljeskörű biztosítási kárügyintézés, a környezetvédelem jegyében Skoda szerviz cserekerékpárok biztosítása – hogy csak néhányat említsünk.

A céges ügyfelek teljeskörű kiszolgálását, tájékoztatását hivatott elvégezni a Miskolc Autóház Kft. speciális flottaértékesítője, aki pozíciója ellenére nem csak az értékesítésben, hanem a szerviz-, tartozék-, és finanszírozási szolgáltatásokban, kárügyintézésben is segít a vállalkozásoknak.
A kereskedés nem akármilyen módon ünnepelte meg a váltást, és adta hírül, hogy újra megnyitottak, hiszen a miskolci Elvist hívták meg egy népszerűsítő körútra, valamint a szalonba egy a helyi sajtónak megtartott délutánra, annak reményében, hogy a miskolci rock & roll király majd szerencsét hoz és megáldja a szalont.
Vajtó László