Ugrás a tartalomra

Elfogták a telefonért verekedőt

Létrehozva
A Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai július 19-én kora délután sikeresen elfogták azt a négy fiatalkorú fiút, akik előző nap ki akartak rabolni egy járókelőt.
Vasárnap este 22 óra körül egy budai buszmegállóban szólította le a 18 éves fiatalembert egy 14 éves fiú, hogy cigarettát kérjen tőle, majd odaintette közelben álló társait is, hogy a kezében tartott mobiltelefonját elvegyék. Ekkor a fiatalember továbbsétált, azonban a csapat tagjai körbeállták, majd többször felszólították, hogy adja át a telefonját. Ennek ő nem tett eleget, erre az egyik fiú ököllel arcon ütötte. Ezt követően a sértett kitört a körből és egy közeli bevásárlóközpontba menekült, ahonnan értesítette a rendőrséget.

A helyszínre érkező rendőrök a kapott személyleírások, a beszerzett adatok, információk alapján beazonosították a támadókat, akiket 17 órával a bűncselekményt követően elfogtak. A további eljárást az Észak-Budai Bűnügyi Régiója folytatja le.