Ugrás a tartalomra

Hanyatlanak az európai indexek

Létrehozva
Az európai indexek hanyatlásával indult a hétfői kereskedés, ami a pénteki amerikai zárás tükrében nem is volt annyira meglepő. A kezdeti gyengélkedés ellenére azonban a nap derekára igen tetszetős eredményeket is fel tudtak mutatni a papírok, amikor is a mélypontra esett amerikai építőipar, Írország leminősítése és Magyarország gazdaságával kapcsolatban újjáéledő komoly stabilitási problémák újra mélybe taszították az indexek jó részét.
Mint ismeretes a hétvégi IMF-EU egyeztetés megszakadt, mivel a magyar kormány nem mutatott olyan lépéseket, amelyekkel a költségvetési hiány tartható lenne, ráadásul a bevezetni kívánt bankadóval sem értett egyet az IMF, így egyelőre felfüggesztették a tárgyalásokat hazánkkal. A Forint délutánig 2.6%-ot, az amerikai zárásig pedig további 0.6%-ot gyengült.
Az európai vállalatok gyorsjelentése sem sikerült a legjobbra, a világ egyik legnagyobb háztartási gépgyártója, az Electrolux 7.8%-ot esett miután jóval a nyereség előrejelzése alatti eredményt tudott csak felmutatni.
Az európai indexek hanyatlását követően az amerikai parkettek feléledtek, elsősorban a technológia és a nehézipar vezetésével. A Boeing 30 új megrendelést jelentett be a Dubai székhelyű Emirates Airlines megbízásából és repülőgép gyártó további megrendeléseket vár a repülőgép lízingcégektől a héten.
Jól teljesített a több olajtermeléssel kapcsolatos szolgáltatásokat ellátó vállalat és az energia szektor is akvizíciókkal, jó gyorsjelentésekkel vetette észre magát.
A nap irányát mégis a technológia mutatta meg, az Intel korábbi erős jelentésére alapozva a szektor többi résztvevőjétől is kedvező jelentéseket vártak. Zárás után látott napvilágot azonban az IBM és a Texas Instruments jelentése, amelyek nem a várakozásoknak megfelelő jelentést tették közzé, így az „aftermarket”-ben 4%, illetve 6% esést produkáltak A részvényindex opciók és határidők jelenleg is lefelé állnak.
Az európai nyitás is ezt a szentimentet tükrözheti és nincs kilátásban olyan pozitív makroadatot sem, amely képes lenne kibillenteni a csalódott piacot a hanyatlás medréből.

100720_qqqq.png

QQQQ (USA) – Nasdaq 100 etf, excl. finance:
Technikailag ez egy alacsonyabb mélypont, alacsonyabb csúcs amit látunk 42 dollár felett és 46 dollár alatt, azaz technikailag eső trend.

Pozitív: Nem esett tovább hétfőn, ráadásul komoly mélypontról tudott visszakapaszkodni.

Negatív: Lényegesen nehezebb lesz így talpra állni, ha egyáltalán sikerül.

Összegzés:
Most az index számára a legfontosabb az, hogy 43.50 felett tudjon fordulni. Így marad még némi esély arra, hogy rövidtávon feléledjenek a remények. Kivárás indokolt a piacokon.

100720_eurhuf.png

FTSE Eurofirst 300 (USA):
Egy árnyalatnyival csak, de az európai piac egyelőre nem annyira lefelé álló, mint az amerikai. Való igaz, hogy a FTSE európai bluechip indexe sem egy erejétől duzzadó bika képét rajzolja elénk, de még nincs minden remény elveszve.

Pozitív: Kiadós esést követő stabilizáció.

Negatív: Túlságosan nagy a volatilitás.

Összegzés:
Jelentős mérföldkő következik: 1000 pont. Amennyiben itt fordulni sikerül, az mindenképpen reménnyel töltheti el az átlagos befektető lelkivilágát, de alapvetően középtávon a javuláshoz egy erős szűkülő sávból történő kitörés lenne szükséges. Amennyiben a kitörés letörés lesz, 980 pont alatt az európai bizalmi válság is könnyedén akkora lehet, mint a tengerentúlon.

100720_olaj.png

Olaj (Árupiac) – heti grafikon:
Az olaj árfolyama lassú, középtávon szinte nulla mozgást produkálva emelkedett hónapokig, míg május környékén kiesett ebből az emelkedő sávból.

Pozitív: Nem zuhant össze.

Negatív: Megszűnt az emelkedő trend hosszútávon is.

Összegzés:
Ha kicsit visszatekintünk 2008-ra, látható, hogy milyen folyamatos és kérlelhetetlen gyengülésen ment végig az olaj árfolyama 2009 januárjáig. Ilyen mértékű túladottság jelentős és viszonylag gyors korrekcióval szokott járni. Az olaj esetében még a gyengülés felének megfelelő emelkedést sem sikerült összeszednie, így minden szempontból lemaradó instrumentum.

100720_ftsee300.png

EUR/HUF (Deviza):
Az euró árfolyama 16 havi csúcsra emelkedett a forinthoz képest hétfőn, semlegesítve azt a mozgást, amelyet korábban a forint erősödése irányába mutatott.

Pozitív: Egy nap alatt visszatért az emelkedő trenbe.

Negatív: Április végétől túlságosan nagy volatilitás.

Összegzés:
Egyelőre 290 Ft jelent az euró számára akadályt, bár napon belül már érintette a szintet, gyengítve így azt. A jelenlegi piaci környezetben csoda lenne, hogyha tartani tudná magát az ellenállás.

Solar Capital Markets Zrt.