Az eltelt egy év Európa Parlamenti munkájának mérlegét vonta meg először Szegedi Csanád, a Jobbik EP képviselője a kedden, Miskolcon tartott sajtótájékoztatón. Mint elmondta, egy képviselő munkájának három fokmérője van véleménye szerint, ebből az első a plenáris üléseken való részvétel, melyben jeleskedett két képviselőtársával együtt. A legtöbb magyar felszólalás Morvai Krisztina nevéhez fűződik és sok fontos témát vetettek fel, mint amilyen például Érmellék, Székelyföld önrendelkezése, a szlovák nyelvtörvény, a kis- és középvállalkozások támogatása, a munkanélküliség elleni harc, vagy a cigánybűnözés. Másodikként a szakmai munkát nevezte meg, amelyben bizonyították, hogy nem csak beszélni tudnak, hanem dolgozni is, harmadiknak pedig a hazai kapcsolattartást a választókkal, melyben szerinte a többi párt nem jeleskedik, míg a Jobbik több, mint kétszáz lakossági fórumot tartott határon belül, és több, mint egy tucatot a határon túli magyar területeken.

Szegedi Márton (balról), Szegedi Csanád és Egyed Zsolt megyei elnök a tájékoztatón.
Szegedi Márton, a Jobbik miskolci elnöke elmondta, jelenleg kilencven százalékban készen áll a megyei és miskolci választási programjuk, mely szakértők bevonásával készült, és amely a lokális problémákra koncentrál. A véglegesítéshez a választók segítségét kérik: a Lokálpatrióta Nemzeti Konzultáció keretében az irodáikban hosszított nyitva tartással várják a véleményeket, problémákat. A jelöltállítás folyamata is a végéhez közeledik, minden önkormányzati választókörzetben állítanak jelöltet – a nevüket a polgármester-jelölttel együtt augusztus 3-án hozzák nyilvánosságra.
A program kapcsán a tájékoztatón elhangzott: az összhangban van az országgyűlési választásokra készült Radikális Változás nevű programjukkal, annak lokális változata. A cél élhetővé tenni ezt a megyét, és Miskolcot. Ennek kapcsán Szegedi Csanád megemlítette, a szocialista városvezetésnek is voltak jó kezdeményezései, amit érdemes tovább vinni, nem volt azonban elég, és véleménye szerint sem az MSZP, sem a Fidesz nem tud rendet tenni Miskolcon, erre csak a Jobbik alkalmas. Hozzátette, függetlenül az őszi választási eredményektől ő EP képviselőként mindenképpen a városért dolgozik, miskolcinak érzi magát.