Ugrás a tartalomra

Árvíz: több település is lemaradt a kárlistáról

Létrehozva
Több település lemaradt arról a listáról, amely az árvíz miatt tönkrement, összedőlt vagy lakhatatlanná vált ingatlanokat tartalmazza - így például Felsődobszán, Sajóecsegen, Boldván és Tolcsván is van olyan ház, amelynek az újjáépítése, a felújítása még várat magára.
zsolca_pntek_4.jpg
A Magyar Közlöny 2010/116. számában megjelent a 2010. május – június hónapokban kihirdetett veszélyhelyzetek időszakában felmerült védekezési költségekről és a károk enyhítéséről szóló kormányhatározat, melynek melléklete tartalmazza az összedőlt vagy nem helyreállítható lakóingatlanok jegyzékét, Felsődobsza ebben a jegyzékben nem szerepel. Településünkön az Arany János utca lakói ezt sérelmezik, és az adományok kiosztásával sem értenek egyet - tájékoztatta portálunkat Dúl Miklósné megbízott körjegyző.

Sajóecsegen, ahol a Sajó és a Bódva áradata is gondot okozott - a falu ugyanis a folyók torkolata közelében fekszik - utcákat öntött el az árvíz június elején. Hét ház állapota kritikussá vált, ezek az épületek egyelőre azért nem dőltek össze, mert valamennyit aládúcolták. A hét ház közül jelenleg két ingatlanban laknak, a többiből ki kellett a lakókat költöztetni. Két család önkormányzati ingatlanban, egy pedig a szülőknél kapott helyet, egy család a garázsba költözött, és akad olyan is, amely mindig oda "vándorol" - rokonokhoz, ismerősökhöz -, ahol éppen befogadják.

Rabi József, a település polgármestere elmondta: közvetlenül a kárfelméréskor jegyzőkönyvben rögzítették az ingatlanok állapotát, ennek ellenére a település sem szerepel azon a listán, amely segítséget és forrást jelentene. Csabai Gyula boldvai polgármester szerint településük szintén lemaradt az említett listáról, pedig 16 ház itt is lakhatatlan. Jelenleg ezek közül egy épületben nem laknak, a többiben ideiglenesen ott tartózkodnak a lakók. A községben - Sajóecseghez hasonlóan - felvették a jegyzőkönyveket a házak állapotáról, de másolat nem maradt az önkormányzatnál erről. Amint észrevették, hogy lemaradtak a listáról, azonnal jelezték ezt a Belügyminisztérium illetékeseinek.

Tolcsván ugyancsak kidőlt egy lakóház tűzfala a zempléni településen. Az épület címe bekerült a jegyzőkönyvbe, a házat életveszélyessé nyilvánították, az jelenleg mégsem szerepel a listán, így a tulajdonos egyelőre nem részesülhet az állam által biztosított támogatásból sem. Vojnár László polgármester szerint a családot önkormányzati tulajdonú lakásban helyezték el.