Ugrás a tartalomra

Intézkedések a Búza téri, illegális árusítás felszámolására

Létrehozva
A Miskolci Piac Zrt. - a piac tér területén dolgozó kereskedők, őstermelők, kistermelők elégedetlensége miatt - azzal a kéréssel kereste meg Miskolc polgármesterét, hogy segítsen felszámolni a Búza téri piac és a Kertész Áruház közötti területen folyó illegális árusításokat - tájékoztatott ma Veres László önkormányzati szóvivő.
Káli Sándor polgármester a Közterület-Felügyelet vezetőjétől kért tájékoztatást az ügyben. Papp Tamás arról számolt be, hogy a Közterület Felügyelet - együttműködve a rendőrséggel - az elmúlt időszakban több alkalommal kérte az árusokat, hogy jogellenes tevékenységüket fejezzék be és szabályos körülmények között kulturált módon, termékeiket a piacon belül értékesítsék. Több esetben kellett az illegális tevékenységet a jogszabályi kereteken belül szankcionálni, illetve a közterület felügyelőknek el kellett kobozniuk a termékeket. Ezzel egyidejűleg olyan jelzéseket is kapott a Közterület-Felügyelet, hogy elsősorban az idős emberek kárára több bűncselekmény is történt. Sajnos a jó szándékú kérés, figyelmeztetés, eseti szankcionálás sem vezetett eredményre az illegális árusítást folytatók körében.

Káli Sándor polgármester ezek után úgy döntött a jogszabályokat betartó többségi kereskedők érdekében, hogy a Búza téri piac melletti gépkocsi parkoló területére még ezen a héten helyezzék át az úgynevezett Közbiztonsági Pontot és a fenti tevékenységek megakadályozására a területen állandó közterületi felügyeleti ellenőrzés legyen. Miután a Miskolc Piac Zrt. tájékoztatása szerint a Vásárcsarnok területén biztosítani tudnak asztalokat, őstermelőknek és kistermelőknek egyaránt, Miskolc polgármestere arra kéri az illegális árusítási tevékenységet végzőket, hogy szabályozott, törvényes körülmények között - termékeiket hasonlóan más kereskedőkhöz - a Búza téri Piac területén értékesítsék.Ennek betartása érdekében - a társszervek bevonásával - folyamatos ellenőrzéseket végez majd a Közterület-Felügyelet.