A háromnapos rendezvénysorozaton évről évre több ezer látogató ismerkedhet meg a különleges, régi járművekkel. A rendezvény ötéves története során - a túraversenyek alkalmával - bejárták a veteránautókkal- és motorokkal Borsod-Abaúj-Zemplén megye kulturális és turisztikai szempontból legjelentősebb területeit, a Világörökség részét képező látnivalóit, várakat, kastélyokat, múzeumokat stb.
A szervezők bíznak benne, hogy a rendezvény népszerűsége 2010-ben még inkább növekedni fog, hiszen számos látványos és színvonalas rendezvényt terveznek. A találkozó kulturális és turisztikai jelentőséggel is bír, a résztvevők Magyarország különböző pontjairól érkeznek s itt részletesen megismerkedhetnek a város és a megya kulturális és turisztikai látványosságaival. Ebben az évben Abaúj csodálatos tájait mutatják be résztvevőinknek egy egész napos túra keretében.Július 24-én (szombaton)a 8 órakor kezdődő miskolci rajt (Szentpéteri kapui nagyáruház) és autós ügyességi feladat után Szikszón szintén autós ügyességi feladatot oldanak meg a résztvevők. Továbbhaladva Encs városába érnek, ahol autós tájékozódási feladat vár rájuk. Boldogkőváralján két helyen lehet megtekinteni a veteránjárműveket.
Az első a Bestillo Pálinkaház, ahol a résztvevők megismerkedhetnek a híres-nevezetes gönci barackpálinka elkészítésének módjával. Majd továbbhaladva a Boldogkői vár parkolójában egy rövid kiállítást tartanak, s megtekintik a várat. Ezután Vizsoly vendégei lesznek, ahol megnézik a méltán híres Károli Bibliát. A túraverseny ún. "fordulója" Kéked lesz, ahol a Hotel Melczer Kastélyszálló parkjában a veteránjárművek rövid kiállítása alatt a résztvevők autós elméleti feladatot oldanak meg. Innen újra Miskolcra (Szentpéteri kapui nagyáruház) térnek vissza, ahol autós ügyességi feladat után a túra cél-ja várja őket.Július 25-én (vasárnap) 9 órától rendőri felvezetéssel felvonulást tartanak Miskolcon, majd a Városháztéri parkolóban lesz 10 órától a veteránjárművek kiállítása és a szombati túraverseny eredményhirdetése.
A Régi Autók és Motorok Miskolci Egyesülete (RAMME) kapcsolódni szeretne az árvízkárosultakon segítők táborához. A résztvevők július 25-én (vasárnap) 10 órától a Városháztéri parkolóban tartandó kiállításon és díjkiosztónel helyezett adománygyűjtő dobozba tudják elhelyezni anyagi támogatásukat, melyet a rendezvény végén egy nehéz helyzetbe került családnak adnak át.
Mindenkit szeretettel vár a szervező: Régi Autók és Motorok Miskolci Egyesülete