Gyilkosgalóca-mérgezés miatt évente átlagosan 2-4 embert szállítanak a kórház toxikológiai osztályára. Pedig a baj elkerülhető lenne, ha fogyasztás előtt szakemberrel is megvizsgáltatnák a gombát, amire van lehetőség Miskolcon is. Igaz csak egy helyen, a Búza téri piacon.
A putnoki idősek otthona nyolc dolgozója pénteken evett a gombapaprikásból, másnap pedig rosszul lettek, ezért először az ózdi kórházba szállították, majd hétfőn áthozták őket Miskolcra, a megyei kórházba. Négyük állapota súlyos volt, egyikük még mindig intenzív osztályon fekszik, de már mindannyian jobban vannak.
Az idősek otthonának nyolc dolgozójánál a toxikológiai vizsgálat kimutatta, hogy gyilkos galóca okozta a mérgezést. Azt viszont egyelőre még nem lehet tudni, hogy mennyire károsodott a májuk. Nagy Gábor, orvosigazgató azt mondja, egy gombamérgezés nem olyan gyorsan lezajló dolog, hogy már most meg lehetne állapítani, milyen károsodást okozott a májban – ez napok alatt zajló folyamat. Azt azonban már ki lehet deríteni, hogy megúszták nagyobb baj nélkül, feltehetőleg májátültetésre nem fog sor kerülni.
A gyakorlatlan gombagyűjtők nemegyszer összetévesztik a vadon termő, ehető gombákat az azokhoz külsőre nagyon hasonlító, ám mérgező fajtákkal. A legsúlyosabb mérgezéseket a gyilkos galóca okozza, amelyből már a kosárba került töredék is veszélyes lehet.
Herman Dezsőné, gomba szakellenőr a könnyebb felismerés érdekében elmondta, a gyilkos galócának bocskora van, zöldes-fényes kalapja, gallérja van – erre kell figyelni. A párduc galóca a szamóca gombával összetéveszthető, de a párduc galóca nem pirosodik.
A gombamérgezés elkerülésének a legbiztosabb módja, ha a gyűjtő az erdőn-mezőn szedett gombákat szakemberrel is átnézeti. Miskolcon erre egy helyen van lehetőség: a Búza téri piacon, vasárnap kivételével minden nap reggel 5 órától 13 óráig.
Tomorszki I.