Dr. Varga László országgyűlési képviselő azzal kezdte a csütörtök délelőtt tartott sajtótájékoztatót, hogy minden, önhibáján kívül bajba került devizahiteles megsegítésével egyetértenek, támogatják azt. Azonban már akkor felhívták a figyelmet arra, hogy Miskolcon több esetben bűncselekmény útján jutottak lakástulajdonhoz emberek, amikor a kormány részéről felvetődött a kilakoltatási tilalom meghosszabításának ötlete. Július 7-én módosító indítványt nyújtottak be arra vonatkozóan, hogy a rosszhiszeműen tulajdont szerzőkre ne vonatkozzon a moratórium, majd a törvényjavaslat általános vitájában is elmondták 12-én. Dr. Varga László szerint azonban a fideszesek nem vették ezt figyelembe, sőt, az ülésen a miskolci képviselőik nem is vettek részt a vitában. A szocialisták módosítóját leszavazták, majd 19-én a Parlament elé került a témájában ugyanarra vonatkozó módosító indítvány, immár dr. Nagy Kálmán részéről. A képviselő hozzátette, annak örülnek, hogy történik valami, hiszen hónapokig ezen dolgoztak. Számukra nem számít, hogy kinek a javaslata alapján születik meg a módosítás, de azt dr. Varga László szerint el kell mondani, hogy a Fidesz hónapokig nem tett semmit az ügyben, most pedig az ő felvetésüket vette át, dr. Nagy Kálmán pedig úgy tesz, mint, ha ő intézte volna el ezt.
Fodor Zoltán, avasi önkormányzati képviselő rövid áttekintést adott a Fészekrakó-ügyként elhíresült esetről, melyben 2008-ban történtek az első lépések, a lakók ekkor fordultak panaszokkal hozzá, hogy egyre több a beköltöző a városrészben, akik az együttélés elemi szabályait sem veszik figyelembe. Az ügy felgöngyölítése során kiderült, hogy volt egy felhajtó, aki megkeresett családokat, és felajánlotta a lehetőséget, hogy ingyen lakáshoz juthatnak. A csalásban részt vett egy cég, aki fiktív jövedelemigazolásokat adott ki, illetve ügyvéd, aki az adás-vételt lepapírozta, de a képviselő egy pénzintézet felelősségét is megemlítette, ahol csupán három hónapos munkaviszony igazolását kérték ezeknél az eseteknél, noha egyébként ez egy év. A dolog újabb csavarja, hogy a lakások eladóival megegyeztek, a valós vételártól magasabb árat írjanak a szerződésbe, így a két ár közötti plussz összeget szétosztották egymás közt az ügylet résztvevői. Fodor Zoltán azt is elmondta, hogy minden törvényes lépést megtettek az ügyben, amit lehetett, feljelentést is tettek. Az ügyet a miskolci kapitányság kezdte el felgöngyölíteni, ám mivel „átlépte a város határait”, így átvette a megyei főkapitányság. Jelenleg 550 esetben nyomoz a rendőrség, az államot ért kár pedig meghaladja az ötmilliárd forintot. A rengeteg eset miatt a közelmúltban meghosszabították a nyomozás határidejét, remélhetőleg néhány hét múlva sor kerülhet a vádemelési javaslatra az ügyészség felé.

Varga Gergő (balról), dr. Varga László, Fodor Zoltán és Földesi Norbert a tájékoztatón.
A képviselő azt is elmondta, hogy az Avason 85 érintett lakás van, melyek közül 25-öt már a MIK Zrt. megvásárolt. Ezek egy része bekerül a programban, melynek keretében rendőröknek adják ki, a többi a város szociális bérlakás programjába kerül be. Mindenképpen szeretnének azonban segíteni azoknak, aki önhibájukon kívül kerültek bajba, illetve a nemfizetők miatt eladósodott társasházaknak. Ezért szeptemberben egy találkozót szerveznek, melyen a város közüzemi cégei vesznek részt, és amelyre az Avas minden közös képviselőjét meghívják. Ezen egyeztetnek a társasházak tartozásának átütemezéséről és a lehetséges részletfizetésekről, mivel nem szeretnék, hogy a társasházak tönkremenjenek, így inkasszót sem nyújtanak be az önkormányzati cégek.
A tájékoztatón dr. Varga László azt is elmondta, az Avason három önkormányzati választókörzet lesz ősszel – bár ennek pontos határait még nem lehet tudni. Az MSZP három képviselőjelöltje azonban már meg van a városrészben, Fodor Zoltán mellett Varga Gergő és Földesi Norbert lesz a jelöltjük, akiket szintén bemutattak a sajtótájékoztatón.