Ugrás a tartalomra

A SZEME szerint politikai játszma

Létrehozva
A Szemléletváltást Miskolcon Egyesület felháborodva nézi a pártok marakodását a körzethatárokat illetően – jelentette ki Hircsu Ákos, az egyesület elnöke és egyben polgármester-jelöltje.
hircsu-1.jpg„Egyértelműnek tartjuk, hogy a FIDESZ politikai sikerét szerette volna bebiztosítani az őszi választásokra már a választási törvény módosításával is. A helyi MSZP pedig – látva népszerűtlenségét – igyekezett olyan körzethatárokat kialakíttatni, melyeken belül még lehet esélye valamilyen elfogadható eredmény elérésére. Ezt a jegyzői határozatot semmisítette meg a Területi Választási Iroda Vezetője – a FIDESZ javaslatának megfelelően – a törvényi határidőn túl” – írja Hircsu.

A SZEME nem érti például, hogy az indoklásban szereplő tétel: „Miskolc Megyei Jogú Város Helyi Választási Iroda Vezetője a hivatkozott határozat meghozatalakor nem volt figyelemmel különösen a választási földrajz eddig kialakult sajátosságaira…” hogyan egyeztethető össze a mellékletben található anomáliákkal, miszerint az avasi Szentgyörgy utca egy része például Hejőcsabához tartozik.

„Felszólítjuk a nevezett pártokat, hogy hagyjanak fel kicsinyes és átlátszó játékaikkal, melyek egyértelműen csupán egy célt szolgálnak, miszerint a korábbi szavazóköri adatok alapján akarják a számukra legkedvezőbb körzethatárokat kialakítani! Ez a magatartás támasztja alá azon nézetünket, hogy nem tetteikkel kívánják a kampány során meggyőzni a választókat jelöltjeik alkalmasságáról, hanem a pártszimpátia alapján szeretnének győzni. Ez pedig nem helyi érdekképviselet, nem önkormányzatiság és nem a miskolciak érdekeit szolgálja!

Le kívánjuk szögezni, hogy álláspontunk szerint teljesen mindegy melyik javaslat lesz hatályos mert mindkettő rossz, de felháborítónak tartjuk, hogy 10 héttel a választás előtt még nem lehet tudni Miskolcon, hogy mik a választási körzetek határai! Ha valaki komolyan veszi, hogy a lakosságot szeretné képviselni, az még képviselőjelöltet sem tud állítani, hiszen nem tudja mely terület lakóit kell majd képviselnie ha győz a választáson.
Számunkra teljesen lényegtelenek a körzethatárok, mivel a lakosság valódi problémáival szeretnénk foglalkozni a kampányban és ebből a szempontból nem számít, hogy melyik terület melyik körzethez tartozik, mert a gondokat – körzettől függetlenül – meg kell oldani! Sajnos az MSZP és a FIDESZ ezt máshogyan látja.

A jelenlegi helyzet a demokrácia megcsúfolása, ami csupán a nevezett pártok érdekellentéteinek kiteljesedése a lakosság és a valódi érdekképviselet kárára!” – áll a SZEME közleményében.