Ugrás a tartalomra

Folytatódik az emelkedés a tőzsdéken?

Létrehozva
Talán nem túl korai még kijelenteni, hogy megtörtént az áttörés, a fejlett tőzsdei piacok mozgásában is, hiszen egy igen komoly esést hozó, aggodalomra okot adó napot egy masszív emelkedő nap követett. Bár technikailag még a legtöbb esetben nem esett el a kulcs technikai szint, sőt az amerikai papírok zöme egyértelmű eső trendben is tanyázik hosszú ideje ez az első olyan időszak, amikor eséllyel szegül szembe az árfolyam egy helyi árfolyamcsúcsnak.
A pozitív hangulatot több tényező segítette, de egyértelműen a vállalati gyorsjelentések azok, amelyek az optimizmust sugallták. A válságot leginkább megérző iparvállalatok, mint a Caterpillar, vagy a 3M, vagy a szállítmányozó UPS, de közlekedés többi szereplője és a távközlés legnagyobbjai is rendkívül jó adatokkal szolgáltak és ami ennél is fontosabb a jövőbeli bizalommal kapcsolatban, hogy javarészt a kedvező adatok az év végi nyereségek felfelé módosításával egy teljesen új helyzetet állítanak elő. A korábbi években egyértelműen a lakossági fogyasztás és az építőipar vezették az emelkedést, amelyek jelenleg éppen mélyponton tartózkodnak.
Kicsit visszatérve a Dow-i alapokhoz, amikor Charles H. Dow XIX. századi közgazdász, a Dow-Jones és a Wall Street Journal alapítója még nem volt ellátva ennyire friss információkkal, az emelkedő és csökkenő trend közötti fordulatot a Dow Jones Industrial Average (ipari index) és a szállítmányozási vállalatok benchmarkjának, a Dow Jones Transportation Average teljesítményének összehasonlításával erősítette meg, hogy egy fordulat valós e. Amennyiben mindkét iparág átlaga emelkedett, az jó jele volt annak, hogy nem csak egy sima korrekció zajlik, hanem tényleges trendfordulóról van szó.
Nagy kérdés, persze, hogy a közeljövő meghozza e a tényleges áttörést és a részvények többségének árfolyama ismét emelkedő pályára áll, de észre kell venni, hogy a piac ebben is változott.
Elég könnyű eldönteni, hogy mi fog történni: ha újra komoly esés lesz, elhal a lendület, akkor minden változatlan, viszont ha sikerül a kulcs szinteket legyűrni, jó eséllyel futhatunk neki egy újabb rally-nak.

SPY (USA) – S&P 500 Etf

A két riasztó nap ellenére a héten az S&P 500 nem tudott igazán mélypontra süllyedni. Az egy-egy napos komolyabb letörést jól lereagálta a piac és jelenleg már a 110 pontos ellenállást teszteli.
100723_spy.jpg
Pozitív: Nagyot sérült az eső trend.
Negatív: 110 erős ellenállás, napon belül érintette és zárásra le is fordult.
Összegzés: Nagy jelentősége van a csütörtöki jelentős emelkedésnek. Újra visszakerült az index a remény útjára, egészen pontosan kiváló pozícióban van ahhoz, megfordítsa a jelenlegi negatív trendet. A 100 pontról indult emelkedés kissé túlvett volt ahhoz, hogy egyből egy 110-hez mérhető erős ellenállást leküzdjön, azonban most a néhány napos oldalazásban ideális körülmények kezdenek kialakulni a pozitív kitöréshez. Megkockáztatom, hogy 110 feletti árfolyam esetén érdemes pozíciónyitáson gondolkozni.

Russel 2000 (USA)

Az elmúlt néhány napban nem mindig volt egyértelmű, hogy a Russel 2000, smallcap index mennyire lesz képes egy esetleges forduló élére állni, hiszen a kkv szektor jó teljesítménye elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy a gazdasággal szembeni félelmeket erős indokokkal lehessen elhesegetni.
100723_rut.jpg
Pozitív: Sávon belül erő.
Negatív: Még nem sikerült az eső trendet megtörni.
Összegzés: Sajnos szomorú tény, hogy az árfolyam egyelőre még mindig a csökkenő ársávban tartózkodik, de módfelett pozitív az, hogy nem volt szüksége 580 pont környékéről, azaz a sáv aljáról lendületet venni ahhoz, hogy újra felfelé ping-pongozzon az árcsatornában. A csatorna felső ellenállás jelenleg 635 pont környékén található és az árfolyam már meg is kezdte tesztelését. Nincs különösebb választási lehetőség, meg kell törni az ellenállást, mert egyébként könnyen visszasüllyedhetne az árfolyam az eső trend vonzásába.

FTSE Eurofirst 300 (EU)

Európában is megtörtént a pozitív váltás, sikerült a korábban valószínűsített forduló 1000 ponton, ráadásul a szűkülő formáció felső tartományában készül fel az árfolyam próbára tenni a sáv szélét.
100723_ftsee300.jpg
Pozitív: Pozitív változás, erő a piacban.
Negatív: A formációból történő kitörés talán még túl korai.
Összegzés: Az elmúlt hónapokban kialakult hatalmas ingadozások nem igazán teszik könnyen kiszámíthatóvá a piacot, de legfőképpen egy esetlegesen elinduló, reszkető lábakon álló emelkedés számára lehet káros a túlzott volatilitás. Egy nagyobb negatív hullámból nem mindig sikerül visszamászni ugyanis, és ha sikerült, akkor sem biztos, hogy abból újra emelkedés lesz. Emiatt érdemes lenne még picit féken tartani a bikát, bár a jelek szerint az új, 1000 pontos mélyponttal igen csak lerövidülhet.

Arany (Árupiac)

Semmilyen hatással nincs a részvénypiac alakulása már az aranyra, legalábbis az utóbbi idő teljesítménye ezt mondatja velünk.
100723_arany.jpg
Pozitív: Nincs.
Negatív: Erőteljes emelkedő napi forgalmak egymás után minimális gyertyákkal, semmilyen hatással.
Összegzés: Elesett 1200 pont is, amely jelentőségét ugyan nem értékelték túl eddig a befektetők, de abból a szempontból fontos, hogy nem igazán van kitéve komoly eladói nyomásnak az árfolyam. Egyszerűen csak csordogál lefelé komolyabb visszatartó erő nélkül. 1170 pont alatti támasz azonban már erős szint, ennek elestével felgyorsulhat a negatív mozgás, de az sem kizárt, hogy felélednek az arany szimpatizánsai és vásárolni kezdenek. Egy pozitív fordulat esetén azonban igen rögös útra kellene felkészülni, mivel az elmúlt egy hónap igencsak megfestette a chartot ellenállásokkal. Valószínűbbnek mégis a további esés valószínűbb.

Solar Capital Markets Zrt.