
A megértés korlátját jelentheti, az ezen a területen alapvetőnek számító biológiai, kémiai, biokémiai, élettani fogalmak ismeretének hiánya. A szélesebb körű összefüggések megismeréséhez pedig szükséges a minimális mezőgazdasági, állattenyésztési, ökológiai és ökonómiai tájékozottság.
Első generáció
Az első generációs, mezőgazdaságba illetve állattenyésztésbe bevezetett génmódosított élőlények közvetlenül a termelőnek kedveznek, nincs közvetlen táplálkozási-élettani előnyük. Az elképzelt cél a gyomirtóknak (herbicideknek), kártevőknek, vírusoknak ellenálló, a szélsőséges környezeti körülményeket jól tűrő, magasabb hozamú, hosszabb eltarthatósági idővel bíró, (pl. az élelmiszer)ipar számára kedvező tulajdonságokkal felruházott növényfajták, valamint a gyorsabban fejlődő, nagyobbra növő, nagyobb (pl. tej) hozamot produkáló állatok létrehozása.
Második generáció
A második generációs transzgenikus fajták előnyös táplálkozás-élettani tulajdonságaiknál fogva közvetlenül a fogyasztónak kedveznek. Egyelőre úgy tűnik nincsenek jelen a világpiacon (vagy kivonták őket, vagy termesztésük, tenyésztésük kísérleti jellegű), bevezetésük várható. A következőkben a táplálkozási jelentőségű transzgenikus/génmódosított növények, állatok és mikroorganizmusok nem teljes körű ismertetésére kerül sor.
Táplálkozási jelentőségű transzgenikus növények
Szója: A legnagyobb területen termelt, totális gyomirtószereknek ellenálló növényfajták.
Jelenleg 2. generációs, ómega-3 zsírsavakat termelő fajtákkal folynak kísérletek.
Kukorica: Herbicidtoleráns és/vagy rovarrezisztens fajták. (pl. az úgynevezett Bt kukoricába a Bacillus thuringiensis endotoxin génjét ültették be, illetve módosították a célnak megfelelően, azaz a növény maga termeli a lepkékre és molyokra – kukoricamolyra, valamint a kukoricabogárra ható mérget).
Lizin (aminosav) termelő; nagy vas, β-karotin, C-vitamin, folsavtartalmú második generációs változatokat fejlesztenek.
Gyapot: A sütőzsiradékként felhasznált gyapotmagolaj (elsősorban USA és India) alapanyaga, herbicidtoleráns és/vagy rovarrezisztens fajták.
Repce: Sorrendben az előzőek után, azaz a 4. legnagyobb területen kultivált, herbicidtoleráns, és/vagy laurinsavat (egy telített zsírsav, többek között étrendkiegészítőkben és kozmetikai termékekben kerül felhasználásra) nagy mennyiségben termelő fajták.
Búzafalvi T.